KarateA februári Európa-bajnokságra kvalifikálnának a Sport-All Sport Club versenyzői

2018. augusztus 27., hétfő, Sport

Beszélgetés Vass Hunor karateedzővel

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karate szakosztálya több mint egy éve kötött együttműködési szerződést az utóbbi kilenc év legeredményesebb magyar karate egyesületével, az MTK Budapesttel. A háromszéki klub az elmúlt szezonban többnyire a színvonalasabb nemzetközi versenyeken nevezte sportolóit, ahol a rengeteg munkának köszönhetően az eredmények sem maradtak el. A szentgyörgyi klub trénerével, Vass Hunorral a két hetes gyomaendrődi edzőtáborról, az elmúlt idényről, az előttük álló kihívásokról, a korosztályos Európa-bajnokságról, valamint a magyar és a román karate helyzetéről is beszélgettünk. A klubot Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Orex, az MCC, a KTW, az Eniplast, a Mamut Copy, a Comert Ata és a Sport Világ támogatta.

– Hosszabb edzőtáborozás van a Sport-All Sport Club karateszakosztálya mögött. Hasznos volt a gyerekek számára?

– Több mint egy éve, hogy az MTK Budapest tagjai vagyunk, 2017 júniusában vált valóra ez a fúzió. A tavaly augusztusban már voltunk ebben az edzőtáborban, akkor csak egy hetet, viszont abban az egy hétben a gyerekek látták, hogy milyen szintet kellene elérni. Most visszakanyarodnék az ideire, hiszen idén június elején hagytuk abba a versenyzést, utána voltunk Gyergyócsomafalván egy pihenő- és vizsgatáborban, ahol elmondtam, ha nem szeretnék azt, hogy leépüljenek, akkor kellene egy bizonyos szinten tartás. Volt egy edzésprogram, amit elkészítettem nekik, és tíznapos ciklusokban változtattam az edzésmódszereket közeledve az edzőtábor terheléséhez. Nálunk nem történt leállás, a gyerekek nyáron is egy héten ötször edzettek. A gyomaendrődi edzőtáborban 22 sepsiszentgyörgyi karatéka, továbbá Gergely Tamás kollégám és jómagam vettünk részt. Az MTK budapesti tagjaival augusztus 5-én kezdtük meg az újabb közös munkát. Két hetet tartott a tábor, a gyerekeknek naponta négy edzésük volt, mind a tizennégy év felettieknek, mind a tizennégy év alattiaknak, amihez nem voltak szokva, de belerázódtak. Véleményem szerint az edzőtábor nagyon hasznosnak bizonyult, azt hiszem, a gyerekek még soha nem voltak ilyen erőnléti állapotban. Minden harmadik nap futóedzés is volt a programban, nagyon sokan elérték a határterhelést, viszont mind fizikailag, mind technikailag előnyös volt számukra.
 

– Milyen elképzelésekkel készítettétek elő az előttetek álló idényt? Milyen célokat és terveket tűztetek ki?

– A szezonkezdetig hétköznaponként két edzésünk van, és inkább a küzdelmekre fektetjük a hangsúlyt. Az első versenyünknek a hétvégén a horvátországi Csáktornya ad otthont, számunkra ez lesz úgymond a felvezető, egy héttel később pedig a Budapest Open a következő megmérettetés. Ezen a viadalon közel 2000 versenyző teszi próbára magát, és több országnak kvalifikációs verseny a február 8–10. között rendezendő, dániai korosztályos Európa-bajnokságra. A Magyar Karateszövetség további három – Lengyel Open, Hungarian Open és a Tatami Kupa – hasonló kaliberű viadalt nevezett meg a kvalifikációra. A Sport-All Sport Clubtól nyolc gyerek érintett ebben a sorozatban: Baló Hunor, Bartos Norbert, Benkő Zsolt, Csorba Ede, Gödri Mártis Huba, Lukács Zoltán, Ruzsa Balázs és Vitályos Eszter.

 

 

– Az előző szezonban is inkább a színvonalasabb, nemzetközi versenyekre figyeltetek, és ennek az idénynek is hasonló célokkal vágtok neki.

– Úgy gondolom, ha európai szintű karatét akarunk művelni, akkor mindenképp kell nyitanunk a nemzetközi versenyek felé. Romániában nem igazán szerveznek olyan szintű megmérettetéseket, ahová a külföldiek eljönnének. A Román Karateszövetség csak belföldi versenyekben gondolkodik, nincs is kvalifikáció a kontinensviadalra, azt viszik, aki országos bajnoki címet vagy legalább dobogós helyezést gyűjtött be. Nincs megmérettetés egy meghatározott nemzetközi mezőnnyel úgy, ahogy a szomszédos országok is teszik. A tizennégy éves karatékák az idény első felére koncentrálnak jobban, hiszen abban a korban vannak, hogy felvételiznek kilencedik osztályba, így tavasztól én is engedékenyebb leszek velük, több időt fordíthatnak a tanulásra. A szezon második felében inkább a kisebb korosztályban szereplő versenyzők kapnak lehetőséget főleg a román versenyeken, de nemzetközi színtéren is.
 

– Tekintsünk vissza kicsit az elmúlt szezonra. Hogyan értékeled, elégedett vagy az eredményekkel?

– Az elmúlt szezonnak voltak csúcseseményei, az egyik ilyen a magyar bajnokság volt, amire nagyon készültünk. Az MTK zsinórban kilencedik alkalommal bizonyult a legeredményesebb csapatnak, és ebből a szentgyörgyi sportolók is kivették a részüket. A pozsonyi Grand Prix-versenyen is nagyon jól teljesítettünk, Bartos Norbert pedig aranyérmet szerzett. Az igazság az, hogy az elmúlt félév előkészítése volt az előttünk álló félévnek, hiszen most értük el azt, hogy néhány sportolónk betöltötte a tizennégy évet. Ezek a gyerekek mind nálam nevelkedtek már óvodás koruk óta, és őket próbálom most komolyabb versenyeken elindítani.
 

– A gyerekek fejlődése milyen mértékű?

– Nagyon sokat fejlődtek. Én rendkívül hálás vagyok az MTK edzőpárosának, Fischer Mihálynak és Miklós Nikolettnek, továbbá S. Kovács Ádám szakosztályelnöknek, akik azt a módszert, amivel ők dolgoznak, elérhetővé tették számunkra is. Úgy gondolom, hogy az egyesületünk kapott és adott is a fúziónak köszönhetően. Az edzőtáborban éreztem, hogy a gyerekek véglegesen összeforrtak, a szobák is vegyesen voltak kialakítva. A tavaly még mindenki távolságtartó volt, de idén tényleg összeállt a csapat, jól leosztottuk a munkát, mindenki megtalálta az edzői stábban a helyét. Véleményem szerint legalább egy sportolóm lesz, aki kvalifikálhat az Európa-bajnokságra, Fischer kollégám szerint három versenyző is esélyes.
 

– Mit vársz el a sportolóktól a küzdelemben?

– Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minden edzés és küzdelem végén elmondhassák: minden tőlem telhetőt megtettem a tatamin. Nem baj, ha elveszít egy mérkőzést, de adjon ki magából mindent. Azt várom el tőlük, hogy az edzésen testben és lélekben is jelen legyenek, mert aki nem koncentrál teljesen, azt hazaküldöm. Csak az dolgozzon, akinek kedve és célja van, persze ez lehet, hogy drasztikus módszernek tűnik. Ha egyvalaki hozzáállása nem megfelelő, akkor az a többiekre is átragadhat, és ez a fejlődés útjába állhat.

 

 

– Milyen pozitív hozadéka van az MTK-val való együttműködésnek?

– Ennyire eredményesek még soha nem voltunk a magyar bajnokságban. Az elmúlt egy évben – kezdve a Budapest Opennel, a Tatami Kupával és befejezve a Hungarian Opennel – még nem sikerült ilyen kiváló eredményeket begyűjtenünk. Én is változtam, ahogy az edzésmunka is: tudatosabban nézem a gyerekek teljesítményét, és kritikusabb vagyok magammal. Edzőként nagyon örülök az elmúlt egy év eredményének, valamint tudom, hogy ezzel a gyerekek is így vannak, motiváltan állnak a kihívások elé.
 

– Milyen hatással van a sportágra az olimpiai jelenlét?

– Magyarországon az olimpiai jelenlét teljesen pozitív hatással volt a sportágra, hiszen nagyobb médianyilvánosságot kap, és nagyobb pénzösszegeket is fordítanak a karatéra. A nemzetközi versenyeket már Budapest belvárosában szervezik, nem a külvárosban, egyértelműen jobban bekerült a sportélet vérkeringésébe, mindenki felfigyelt rá, érezhető volt, hogy olimpiai sportág lett. Ez a román karatéról egyáltalán nem mondható el, semmi előrelépés nem történt, minden ugyanúgy megy tovább. Romániában több kiskapus sumákolás van, ahol különböző stílusversenyeket szerveznek, ennek megfelelően rengeteg román Európa- és világbajnok van, viszont nem a WKF, azaz a Karate Világszövetség által szervezett versenyeken szerzik ezeket az érmeket. A nyári olimpiai játékokat illetően a karate kata és kumite versenyszámokkal is képviselteti magát. Előbbiben tíz férfi és tíz nő, míg utóbbiban három-három súlycsoportban 10–10 fő vesz majd részt, a rendező ország pedig alanyi jogon indíthat egy-egy sportolót. Az ifjúsági olimpiával más a helyzet, hiszen az MTK csapatából Baranyi Zsófia kiharcolta az indulási jogot az októberben Buenos Airesben rendezendő eseményre, miután egy horvát kvalifikációs versenyt aranyéremmel zárt, így ő az első magyar karatés olimpikon.
 

– A következő tíz évben lehetséges, hogy szentgyörgyi karatéka is jelen legyen a nyári ötkarikás játékokon?

– Én minden reggel úgy kelek fel, hogy vannak távlati céljaim, amiket úgy érek el, hogy rövid távú terveket próbálok meg véghezvinni. Az első ilyen, hogy legyen egy nyakkendős meccsem, ami azt jelenti, ha a tanítványnak éremmérkőzése van, akkor az edzőnek nem melegítőben, hanem öltönyben és nyakkendőben kell beülnie a sportoló mögé. Ez már Európa- és világbajnokságon, illetve Premier League-versenyen így van. A másik célom, hogy legyen egy EKF – Európai Karateszövetség – vagy egy WKF által szervezett bajnokságon érmem. A hosszú távú célom, hogy legalább egy olimpikon kikerüljön Sepsiszentgyörgyről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-08-27: Sport - :

Bejutottak a B-osztályba (Asztalitenisz)

Mint arról már beszámoltunk, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC-nek júliustól a kosárlabda mellett asztalitenisz-szakosztálya is van, a frissen alakult csapat pedig a napokban Medgyesen kiharcolta a B-osztályos bajnokságban való indulási jogot. Pingpongozóink nem pihenhetnek sokat, hiszen szerdától már Besztercén állnak asztalhoz, ahol a másodosztályos pontvadászat odavágóit szervezik meg.
2018-08-27: Sport - :

Először győzhetnek az FC Botoşani ellen (Labdarúgás, I. liga)

Ma 18 órától a Sepsi OSK az FC Botoşani vendégeként lép pályára a municípiumi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A csapatok tétmérkőzésen ötödik alkalommal találkoznak egymással, a moldvai együttes eddig háromszor győzött és egy találkozót pontosztozkodással zártak.