A Kézdivásárhelyi SE vereséggel kezdte a 2018–2019. évi harmadosztályú labdarúgó-bajnokságot, miután szombaton 3–2 arányban kikapott a Gloria Buzău vendégeként az 1. fordulóban.
A lehető legkedvezőtlenebb módon indult a Bunduc–Bukur, Stanciu, Păun, Gajdó T. (Kanyó, 65.), Gazda, Gáll (Vîrtosu, 77.), Ghinea (Tompa, 46.), Gajdó G., Bagoly (Veress 46.), Ştefănescu összetételű kézdivásárhelyi csapat számára a 3. ligás idény, hiszen ellenfelük már az első helyzetüket gólra váltott. Florin Cazan a 2. percben eredményes volt, nehéz helyzetbe hozva a fiatal labdarúgókból álló kézdivásárhelyi együttest. A kék-fehérek rendezték soraikat, azonban támadásaikat nem koronázta siker, sem akcióból, sem rögzített helyzetből nem tudtak betalálni. A tapasztalt játékosokkal felálló házigazda viszont jól kontrázott, elsősorban Cazan robbanékonyságának köszönhetően, ez pedig szünet előtt újabb gólt eredményezett, a 44. percben Ciprian Petre találata révén.
A második játékrészben a Kézdivásárhelyi SE kétgólos hátrányban kitámadott, és átvette a játék irányítását, bár mezőnyfölénye nem mutatkozott meg az eredményjelzőn, sőt, a 60. percben egy jogosan befújt büntető után háromgólos hátrányba került Bogdan Danciu révén. Nem hagyta magát a felső-háromszéki gárda, elsősorban Gajdó Gothárd és Marius Ştefănescu révén folyamatosan veszélyeztetett, sőt, a cserék is jól szálltak be a játékba. A kézdivásárhelyi együttes a 70. percben Ştefănescu több mint 50 méteres góljával szépített, ettől kezdve pedig a vendégek domináltak, több gólszerzési lehetőséget kidolgoztak, azonban a befejezésnél pontatlanok voltak. A 88. percben Gazda József értékesített egy tizenegyest, de az egyenlítő gólra már nem maradt idő. A felső-háromszéki labdarúgók az első forduló után a tizedikek, szombaton pedig a Bucovina Rădăuţi látogat a Sinkovits Stadionba a 2. fordulóban.
„Nagyon jó mérkőzés volt, az első félidőben a tapasztalatuknak köszönhetően megfogtak bennünket, innen pedig nehéz volt felállni. A második félidőt erőnlétileg mi bírtuk jobban, és a cserék is hasznunkra voltak, mi erősödtünk, ők gyengültek a cserékkel. Majdhogynem tökéletes második játékrészt hoztunk, és mindenképp reményt ad számunkra, hogy egy ilyen jó csapatot be tudtunk szorítani saját térfelére. Ha még öt perc a rendelkezésünkre áll, kiegyenlítünk, de ilyen a foci, a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, amelyet a hazai közönségünk segítségével meg kell nyerni” – mondta a mérkőzés után Gazda József.
További eredmények: Paşcani–Galaci Oţelul 0–1, Ştiinţa Miroslava–Râmnicu Sărat 1–0, Sănătatea Darabani–Sporting Lieşti 1–5, Ceahlăul Piatra Neamţ–Metalul Buzău 0–1, Bucovina Rădăuţi–Roman 1–0, Şomuz Fălticeni–Focşani 0–1, az FC Botoşani II.–Foresta Suceava mérkőzést elhalasztották. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.