Vargyas tanácsa tegnap reggel tartott ülésén egyetlen napirendi pont, Szőcs Dénes alpolgármester leváltása szerepelt. A vitát megtartották, ám miután az RMDSZ és az EMNP frakcióvezetői jelezték, pártjuk a szavazáskor tartózkodni kíván, a végső voksolást meg sem tartották. Sütő Levente Lehel polgármester úgy nyilatkozott, nem is várt más eredményt, ám azáltal, hogy a pártok nem támogatták az előterjesztést, Szőcs Dénes bűntársaivá váltak. Az alpolgármester szerint a munkát folytatni lehet, ha mindenki azzal foglalkozik, amivel megbízták. A pártok képviselői egyik fél mellett sem foglaltak állást. A leghatározottabban Román Attila MPP-s tanácstag fogalmazott: Vargyasnak az tenne igazán jót, ha polgármester, alpolgármester, könyvelő és polgármesteri tanácsadó közül egyik sem lenne a hivatal alkalmazottja – jelentette ki.
A tanácsülést reggel nyolcra hirdették meg, a mandátummal bíró tizenegy tanácstag hiánytalanul jelen volt. Először a községvezető szólalt fel: az elmúlt hetekben-hónapokban a gondok-bajok annyira felgyűltek, hogy lépnie kellett. Konfliktusa az alpolgármesterrel már nemcsak a hivatal falai közt, hanem azon kívül is, a falu láttára zajlik: nemrég az udvaron az alpolgármester és fia megtámadta s megszorongatták – nem az első alkalommal került sor ilyesmire. A polgármester által kezdeményezett határozattervezet szövegének felolvasására az ülésvezető tanácstagot, az MPP-s Szász Ilonát kérte meg. Mint kiderült, a tervezet szövegét Szőcs Dénes viselt dolgainak részletezésével kibővítették, amivel a tanácstagok csak ott szembesültek.
A vádak
Az okirat szerint a község második embere a polgármester által kijelölt feladatokat nem végezte el. Hiába volt rábízva a községgazdálkodás, a hulladékkezelés és a köztisztasági feladatok, a szociális munkát végzők tevékenységének megszervezése és felügyelete, a község ivóvízzel való ellátásának felügyelete és a szolgáltatás folyamatos fenntartása – vállalt kötelességeinek nem tett eleget. A zöldövezetet csak késve kaszálták le, bár új gépekkel rendelkeznek, az átereszek zöme eldugult, nem szólította fel a lakókat környezetük tisztán tartására, a hulladékbegyűjtés olyannyira gyengén működik, hogy a környezetvédelmi felügyelőség ellenőrzése is kivetnivalót talált benne, a szociális munkások feladatai gyengén voltak megszervezve.
Az alpolgármester a sürgősségi helyzetekben sem állt a helyzet magaslatán, ami méltatlan a betöltött tisztségéhez – áll a dokumentumban. Példaként egy tűzesetet hoztak fel, illetve felrótták, hogy az idei árvízkor is láthatóan ittasan jelent meg a helyszínen, majd elsőként távozott. Az ő hibája az is, hogy az elmúlt két hétben jóformán állt a vízszolgáltatás.

Szász Ilona olvasta fel a Sütő Levente Lehel által kezdeményezett határozattervezetet
A határozattervezet Szőcs Dénest elmarasztalja azért is, mert bár a polgármester főutalványozói feladattal is megbízta, azt nem volt hajlandó tudomásul venni, és ez a hivatal költségvetésének végrehajtását akadályozta. Az előterjesztő azt állítja, az alpolgármester az apósával együtt a polgármestert saját irodájában bántalmazta: „arra akarták rávenni, hogy vonja vissza azt a tanácshatározatot, amely a felesége, a könyvelőként dolgozó Szőcs Edit fizetésének növelésére is vonatkozik”.
Az ügyben feljelentés született, a rendőrség pedig bűncselekmény gyanújával kivizsgálást végez. Szintén erőszakos viselkedéséről tesz tanúbizonyságot az is, ahogy a polgármester szabadságolása alatt a hivatal alkalmazottjaival Szőcs Dénes viselkedett: több alkalommal is személyeskedett a polgármester személyi tanácsadójával és fenyegetőzött. Arra is volt példa, hogy a hivatalban ittasan jelent meg, illetve ittasan vezetve kárt okozott a hivatal autójában. „Mindazonáltal, hogy a helyzetkezelés érdekében a polgármester a tárgyalás útját kereste, az nem vezetett eredményre” – zárult a leváltásról szóló kezdeményezés indoklása.
A védőbeszéd
Az előterjesztést követően Szőcs Dénes kapott szót, szerinte a határozattervezet minden szava hazugság, ezért visszautasítja azokat. Cáfolta, hogy bűnügyi eljárás lenne ellene, mint ahogy azt is, hogy ittasan ment volna a hivatalba, a tűzeset és az árvíz helyszínére, vagy kárt tett volna a hivatal gépkocsijában: kész arra is, hogy becsülete érdekében a bírósághoz forduljon. Az igaz, hogy a főutalványozói kinevezést visszautasította, de úgy véli, ahhoz joga van. Szőcs Dénes úgy vélte, neki is joga van ahhoz, hogy a polgármester viselt dolgairól szóljon. Mint mondotta, a községvezető a hivatalból folyamatosan hiányzik.
Budapestre hivatali autójával is járt, sőt, betegszabadsága alatt is magánál tartotta a kulcsot. A rossz gazdálkodásra példát felhozván azt mondta, tizenhatezer lejt fizettek ki egy adósságot behajtó fantomcégnek. A polgármester nemcsak személyével, hanem feleségével szemben is ellenséges: azért bízta meg egyre több feladattal, hogy ne bírja a terhelést és mondjon fel.

Szőcs Dénes beszámolt munkájáról
Szőcs Dénes megragadta az alkalmat, és a tanácstagok előtt beszámolót tartott tavalyi tevékenységéről. Az irodai papírmunkák – tervek, jelentések, kimutatások – elvégzése mellett egész sor megyei intézménnyel tartott kapcsolatot. A terepen végzettek között többek közt rendet tettek a hivatal irattartó szekrényében, részt vett a vashíd javításában, többször szerveztek szemétgyűjtést, amelyek során mintegy ötszáz zsák hulladéktól szabadították meg a falut és a természetet, részt vállaltak a temetőnél és a ravatalozónál folyó munkálatokban, dolgoztak a tűzoltószertárnál, az iskola udvarán, a vízháznál, a forrásoknál, a hivatal pincéjében, együttműködtek a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, sáncokat pucoltak, általános nagytakarítást végeztek a sportcsarnokban, a kultúrotthon öltözőit megújították, új csapot és kézmosót szereltek, segítették az ifjúsági konferenciát szervező Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletet.
A pártok nem szólnak bele
A hosszúra nyúlt védőbeszédet és beszámolót követően az RMDSZ színeiben megválasztott Farkas Sándor úgy fogalmazott: az egyre durvuló helyzetet már jó ideje követik. Két héttel ezelőtt a tizenegy tanácstagból kilenc a községben kialakult helyzetről beszélgetést is folytatott, majd újabb találkozót szerveztek, amelyre Sütő Levente Lehelt is meghívták, de ő nem volt hajlandó arra elmenni. Frakciójuk amúgy két éve tudomásul vette, hogy az öt kevesebb, mint a hat (a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával az RMDSZ öt, az MPP és az EMNP három-három mandátumot szerzett, így az MPP-s alpolgármester megválasztásához elég erejük volt utóbbiaknak, Sütő Levente Lehel függetlenként nyerte meg a választást – szerk. megj.), ezért most is hagyják, a többség oldja meg a helyzetet – szavazáskor a maguk részéről tartózkodni fognak.
Az MPP-s Román Attila úgy fogalmazott, rájuk nézve is szégyen, hogy most néhány ember személyeskedésével foglalkoznak ahelyett, hogy az óvoda megújításáról, a csatornarendszerről, a buszmegállókról és egyéb fontos dolog megoldásáról tanácskoznának.
„Két és fél év után Vargyas nem a megvalósításairól, hanem botrányairól híres. Ezért nemcsak a polgármesternek és az alpolgármesternek, hanem magunknak is szégyenkeznünk kellene. A község számára az üdvös az lenne, ha se a polgármester, se az alpolgármester, se tanácsadója, se a könyvelő nem lenne már a hivatal alkalmazottja” – jelentette ki.
A néppárt részéről előbb Farkas Domokos szólalt fel, és vitatta, hogy a falu minden baja az elmúlt két évből lenne származtatható, majd Csíki Ferenc jelentette be: ők is tartózkodni fognak voksoláskor.
Bár a szavazólapokat kiosztották, mivel ilyen körülmények közt nem látták érdemesnek a voksolást, végül bezárták az ülést, a beszélgetés és a személyeskedés a hivatal folyosóján és a hivatal előtt, az utcán zajlott tovább. Vargyason békességre nincs sok esély: Sütő Levente Lehel és Szőcs Dénes az utcán feszült megint egymásnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.