Összecsaptak a francia és a brit halászhajók

2018. augusztus 30., csütörtök, Világfigyelő

Francia és brit halászhajók csaptak össze kedd éjjel a La Manche-csatornán, a BBC brit műsorszóró kedd éjszakai beszámolója szerint a franciák kövekkel, jelzőpisztolyokkal és füstgránátokkal üldözték el a kagylóban gazdag térségben halászó briteket.

A normandiai partoktól 22 kilométerre vívott, tengeri csatára emlékeztető összecsapásban a hajók egymásnak ütköztek, a nagyobb bárkák olykor maguk előtt tolták a kisebb hajókat.
A BBC által kagylóháborúnak minősített incidens hátterében a térségben gazdag állományú kagylók halászata áll. A briteknek ugyanis jogukban áll ott halászni, míg a franciáknál halászati tilalom van hatályban októberig, hogy a kagylóállomány gyarapodhasson. A britekre ezek a szabályok nem vonatkoznak, a franciák pedig nehezményezik, hogy a csatornán túli kollégáik megdézsmálják az ő megélhetésüket is biztosító kagylóállományt. A BBC szerint a franciák szándéka pofonegyszerű: mindaddig távol tartani a briteket, amíg a kagylóhalászati tilalmat fel nem oldják.
A brit műsorszóró beszámolója szerint 35 francia hajó gyűlt össze hétfő este, hogy megakadályozzák a brit „fosztogatást”. A franciák sikerrel jártak, a mindössze öt brit hajónak esélye sem volt a francia „armadával” szemben.
A halászok közti feszültség nem új keletű, viszont az utóbbi öt évben egy egyezmény révén megfértek egymás mellett. A megállapodás szerint a nagyobb brit halászhajók távol maradtak a térségtől, cserébe széles körű halászati jogokért. A franciáknak azonban elegük lett abból, hogy a britek egész évben halászhatnak, míg ők csak október 1. és május 15. között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-08-30: Világfigyelő - :

Új Európát akar Salvini és Orbán

Az Orbán Viktorral való találkozó folyamatot indít el egy új Európa megteremtése érdekében – jelentette ki Matteo Salvini belügyminiszter, az olasz kormánypárt Liga vezetője a magyar miniszterelnökkel a milánói prefektúrán tartott sajtótájékoztatón kedd este. Orbán Viktor azt hangoztatta: ma Európában a legfontosabb kérdés a migráció.
2018-08-30: Világfigyelő - :

Putyin meghátrált

Halaszthatatlannak nevezte a tervezett nyugdíjreform bevezetését tegnapi televíziós beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanakkor enyhítéseket jelentett be annak egyes tervezett előirányzataival kapcsolatban.