Hírsaláta

2018. augusztus 31., péntek, Belföld

MEDVEJÁRÁS A SZOMSZÉDOKNÁL. Három medve hatolt be szerdán késő este Csíkszereda területére.

A nagyvadak a Hunyadi János utcában, a volt traktorgyár környékén bukkantak fel. A csendőrök – akiket éjfél előtt az egységes segélyhívószámon riasztott egy polgár – visszazavarták őket az erdőbe. Az éjszaka folyamán, fél kettőkor azonban másodszor is hívták őket, ezúttal Tusnádfürdőre, ahol magánház udvarára hatolt be bocsaival egy anya­medve. Ezeket is elzavarták, de csütörtök reggel harmadszor is medvéhez kellett kimenniük: a tusnádfürdői kemping őre jelezte, hogy sérült medve fekszik az Olt mellett. A csendőrségi szóvivő szerint életben volt, de félig vízben, mozdulatlanul feküdt, ezért a csendőrök a vadásztársulattól kérték az állat elszállítását. (Maszol)
FORRONGNAK A FUVAROZÓK. Szeptember elején felfüggeszti a megyei és megyék közti személyszállítást a Romániai Fuvarozók Szövetsége (FORT), tiltakozásul a kormány őket érintő intézkedései ellen – tudatja a szervezet. A fuvarozók szerint a szállítási minisztérium erőszakkal gyúrná le a szállítók torkán a legrosszabb receptet, amely többek között liberalizálná a megyék közti személyszállítást. Az ágazat képviselői úgy látják: a minisztérium kezdeményezése „szétveri a komoly szállítócégeket, amelyek kibírták az eddigi változtatásokat, saját erőből építettek autóbuszállomásokat, és úgy döntöttek, hogy nem hagyják el ezt az országot”. Azt állítják: több javaslatot tettek a rendelethez, de Lucian Şova miniszter egyet sem vett figyelembe. Egy júliusi közleményében a FORT arra figyelmeztetett, hogy nem kell megnyitni a külföldi fuvarozók előtt a belső piacot, hisz az egész Európai Unióban „a liberalizálás nem más, mint egy átláthatatlan elmélet, amely azt szolgálja, hogy a nyugati vállalatok a keleti piac minél nagyobb hányadát megszerezzék”. (Agerpres)
SZAPPANOPERÁNAK IS ­ROSSZ. Miután Augustin Lazăr főügyész és Tudorel Toader igazságügyi miniszter egyre dühösebb nyilatkozatháborút folytatott az igazságügyi szervek és a titkosszolgálatok közötti egyezményekről, és Toader kijelentette, hogy a maga részéről természetellenesnek tartja az efféle protokollumokat, amikor vannak törvények, Cristi Dănileţ bíró saját közösségi oldalán közzétette annak a 19 jogszabálynak (törvények, kormányhatározatok és miniszteri rendeletek) a lajstromát, amelyek megengedik az intézmények közötti együttműködésre vonatkozó egyezmények megkötését, később pedig a blogján hat olyan egyezményt hozott nyilvánosságra, amelyeket Tudorel Toader írt alá. (Ziare.com)
A KUTATÁS NEM FONTOS. Az utolsó előtti helyen áll Románia a kutatásra fordított összegek tekintetében az Európai Unióban. Az Eurostat adatai szerint 2016-ban az unós államok átlagosan nemzeti össztermékük 2,03 százalékát költötték kutatásra, Romániában csupán 0,48 százalékát. Ennél kevesebbet – 0,44 százalékot – csak Lettország fordít kutatásra. Románia utolsó előtti a kiváltott szabadalmak tekintetében is, amelyek száma egymillió lakosra számolva 5,11, míg az uniós átlag ennek több mint hússzorosa, 111,97. (Economica.net)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-08-31: Belföld - :

Veszélyes vírus

Május 2-a és augusztus 29-e között országszerte 12 halálesetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat-nílusi vírus – közölte tegnap a fertőző betegségeket ellenőrző és felügyelő országos központ.
2018-08-31: Világfigyelő - :

Magyarország bekérette a svéd nagykövetet

Bekérette a budapesti svéd nagykövetet a külgazdasági és külügyminisztériumba a tárca vezetője a svéd miniszterek elmúlt napokban tett, Magyarországot bíráló nyilatkozatai miatt.