Időarányosan halad az óvodafejlesztési program a Felvidéken, és azt örvendetes jelenségek kísérik – jelentette ki Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos a felvidéki Albáron, ahol átadta a program részeként felújított magyar nyelvű óvodát.
Grezsa István kiemelte: az óvodafejlesztési program megvalósulása mentén egyes érintett külhoni területeken már örvendetes jelenségeket is meg lehet figyelni, ilyen, hogy például nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik vegyes házasságokban születettek, és mégis magyar óvodákba íratták őket. Ugyancsak örvendetes a Szlovákiában és Romániában egyaránt megfigyelhető tendencia is, hogy támogatni kezdték a magyar óvodákat, ami azért is örömteli, mert ez már nem a szembenállást, hanem a bizalmat mutatja. „Az oktatás első pillére az óvoda, s magyar óvodákkal lehet biztos alapokat teremteni az anyanyelvű oktatás felsőbb szintjeihez” – jelentette ki az ünnepélyes átadón Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.