Nem gondoltam volna, hogy a mai, mobiltelefonos-internetes világban még mindig levelezéssel bajlódnak az emberek. Két héttel ezelőtt még Dăncilă asszony írt levelet az Európai Unió vezéreinek, most meg Románia legnagyobbjai kaptak levelet a távoli Amerikából, amit egy Rudolp Giuliani (Rudy) nevezetű úr írt – mint őszintén bevallotta – pénzért. A miniszterelnöknő nem említette, hogy ő némi pénzmagot kapott volna levelének lekörmöléséért, de valamiféle kedvezőbb elbírálásban azért reménykedett, amikor szíve titkait feltárta az Európa Bizottság elnökének, Juncker papának.
Nevezett Giuliani úr egy ideig New York polgármestere volt, és nagy sikereket ért el a maffia elleni harcban. Arról nem szól a fáma, vajon élt-e azzal a jól bevált módszerrel, hogy összeugrasszon két rivális bűnöző bandát, s aztán azok egymást eltegyék láb alól. Mostani levele adhat egy löketet ahhoz, hogy nálunk még jobban egymás torkának essenek a hatalmi koncokért marakodók. Valószínűleg, Romániának is jót tenne egy bandaháború, amiben ezek kölcsönösen kinyírnák egymást. Egyelőre még csak a korrupcióellenes főügyész, Laura Codruţa Kövesi esett el a hosszú harc alatt, de most a legfőbb ügyész került célkeresztbe. Az igazságszolgáltatás ellenben Dragneát tenné hűvösre, s ellencsapásként a kormánypártok Iohannist fenyegetik felfüggesztéssel. (Érte sem lenne nagy kár.)
Giuliani barátunk az amerikai elnök jogászcsapatának főnöke, de azzal párhuzamosan külföldieknek is dolgozik, mert hát Amerikában a biznisz, az biznisz. Rudy levelét a két vezér: Dragnea és Tăriceanu (és remélhetőleg a kormány is) nagy örömmel nyugtázta, a maguk igazolását látták benne, míg az elnök és brancsa, valamint az ellenzék igen felháborodott rajta, és nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy Rudy semmilyen hivatali tisztséggel nem rendelkezik az amerikai államvezetésben. Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség vezetője odáig viccöntött, hogy már várják Trump fodrászának a levelét is. Pedig ez nem is olyan vicces, mert a figaró fontos ember, aki – természetesen pénzért – a borotvát Trump nyakának szegezve ráveheti őt, hogy megváltoztassa álláspontját a román igazságszolgáltatással kapcsolatban, és ebben majd az egész adminisztráció követi.
Giuliani meglehetősen jól informált, mert már sajnálattal értesült a Legfelsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Bírói Tanács és a hírszerző szolgálat (SRI) között megkötött titkos egyezségekről, valamint a kormánypárti politikusok által is sokszor emlegetett visszaélésekről. Többek közt azt írja, hogy amnesztiában kell részesíteni mindazokat, akik a titkos protokollumok következtében elkövetett túlkapások miatt kerültek börtönbe. Azt is lehet gyanítani, hogy végül, ha megkérdezik, az összes börtönbe került bűnöző ártatlannak véli magát, vallván, hogy csakis az ügyészségek és bíróságok túlkapása miatt csücsül.
Látván az általános pró és kontra felzúdulást, amit a levél kiváltott, az amerikai nagykövetség szóvivője közölte: nem kommentálja egyes magánszemélyek nyilatkozatait, és Giuliani levelét is egyszerűen csak magánvéleménynek tekintik. Érdekes, hogy egy levél milyen nagy port tud kavarni! Ha jól megfizetne valaki, én is mint magánszemély – aki semmilyen hivatali tisztséggel nem rendelkezem a román államvezetésben – tudnék írni egyet, amit elküldenék minden magas rangú tisztségviselőnek. Annak vajon ugyanilyen hatása lenne?
Most Iohannis és az ő pártján levőkön a sor, hogy többet ígérve Rudynak íratnának vele egy, a saját szájízük szerinti ellenlevelet. Vagy egyszerűen maguk körmölnének egyet, és jó pénzért aláíratnák Giulianival, mert hanem még az is megtörténhet, hogy ez a Rudy végül is majd bedumál Trumpnak, akiről köztudott, hogy igencsak rugalmasan változtat véleményén. És akkor majd Iohannis, hogy visszaállítsa a maguk oldalára az elnököt, ismét mehet négymilliárd dollárra fegyvert venni Trumphoz, egyúttal megvásárolni a jóindulatát is (miként korábban tette), ám az sokkal többe kerülne, mint egy aláírás beszerzése Rudytól.