Ismerős nyári pillanatkép: hideg sört kortyolunk a hideg vízben, ám ezt az élményt fokozhatja, ha a víz alatt sörözünk. A dálnoki tóban tevékenykedő búvárok eredeti ötletet eszeltek ki, így szeptember 2-ától három méter mélyen is fogyasztható a Tiltott Csíki Sör.
A tó, amely 2013-ban létesült, egy családi vállalkozás helyszíne, ahol Szabó Jenő víziterápiát tart fogyatékkal élő gyerekek számára, míg fia, Szabó Kolos búvártanfolyamokat szervez. A búvárkodás önmagában is izgalmas, hát még ha merülés közben egy víz alatti kocsmába is be lehet térni. Romániában a dálnoki az első búvárkocsma, sőt, az ötletgazdák szerint a világon is elsőként hozták létre ezt a kikapcsolódási lehetőséget.
Szabó Kolos a sepsiszentgyörgyi Tiltott Csíki Söröző előtti kilométerkövet meglátva képzelte el, hogy egy hasonló jól mutatna a dálnoki búvártó fenekén. A fiatal búvár felvette a kapcsolatot a Csíki Sör Manufaktúra illetékeseivel, akik jól fogadták a felvetést, majd nem sokkal később munkához is láttak, és nekifogtak a víz alatti söröző kialakításának.
A víz alatt valódi söröző várja a kalandvágyókat: egy berendezett kocsma három méter mélyen, négyszáz kilogrammos bár sörcsappal együtt, sörrel teli hűtő, bokszzsák és az ihletet szolgáltató kilométerkő, amely nem csupán a távolságot jelzi Dálnoktól a csíkszentsimoni manufaktúráig, hanem a felszínig megtehető távot is feltüntették. A víz alatti sörfogyasztás felvet némi kérdést az érdeklődőben, viszont erre is van válasz: a sörcsaphoz egy megfelelő csövet csatlakoztattak, így egyszerűen fogyasztható, azonban a képzett búvárok bizonyos technikával akár üvegből is ihatnak.
Szabó Kolos elmondta, a jövőben a víz alatti sörivás Guiness-rekordját is meg szeretnék dönteni. A háromszéki búvárok örültek a sörmanufaktúra érdeklődésének, azt tervezik, télen a jég alatt Csíki Sör-karácsonyfát állítanak fel, de további meglepetéseket is ígérnek.
Csulak Noémi
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.