Több mint egymilliónyian vettek részt hétfőn a New York Brooklyn negyedében rendezett hagyományos karibi karneválon.
A felvonulással, parádéval, többféle kulturális rendezvénnyel gazdagított karnevált az 1930-as évek óta minden évben megrendezik, mindig a munka ünnepén, amelyet az Egyesült Államokban szeptember első hétfőjén tartanak. A karneválnak kezdetben New York Harlem negyede adott otthont, majd 1969-től Brooklyn lett az utcafesztivál helyszíne.
Az egész napos karnevál a trinidadi rabszolgák felszabadítására emlékező menettel kezdődött, majd ezt követte a karibi térség országainak – köztük például Haiti, Barbados, Dominika, Jamaica, Grenada – hagyományos viseleteit és muzsikáját felvonultatók táncos menete. A színes zászlóerdőben vonulók között sokan álarcot viseltek, voltak, akik az arcukat festették ki, másokat különleges ékszerek díszítettek. A hangulat az amerikai televíziók tudósításai szerint a riói karneváléra emlékeztetett.
A környező utcákat már vasárnaptól lezárták. Az idei karnevált különlegesen szigorú biztonsági intézkedések közepette tartották: 13 ellenőrző ponton lehetett bejutni, fegyvert és alkoholt nem lehetett bevinni, a rendőri jelenlét mindenütt érzékelhető volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.