Első alkalommal adja elő szimfonikus műsorát Erdélyben a Magashegyi Underground (fotó). A csíkszentmártoni születésű Bocskor Bíborka énekesnő és zenekara ennek megfelelő izgalommal készül a szeptember 10-ei koncertre, melyet a Brassói Magyar Napok ünnepélyes megnyitója után, hétfőn este hét órától tartanak a Drámai Színházban – közölték a szervezők.
Bár a Magashegyi Undergroundot legtöbben fülbemászó rádióslágereikről (Árnyékok, Anglia, Szeplős váll, Rázz fel) ismerik, a csapat lassan hét éve rendszeresen lép fel szimfonikus zenekarral. „Dalaink szimfonikus átdolgozásának ötlete még 2010-ben jött az Ezer erdő című lemezünk munkálatai után, azoknak a daloknak olyan volt a hangulata, amiben szervesen elfért a vonós hangszerek hangzásvilága” – mesélték a csapat tagjai. A brassói fellépésen elhangzanak a 2010-es Ezer erdő, és a 2013-as Tegnapután albumok legismertebb dalai, valamint a csapat kísérletezőbb harmadik, Talált tenger című nagylemezének néhány izgalmas darabja.
„Nagyon szeretünk szimfonikus koncerteket adni, teljesen más élményt és teljesen más kalandot jelentenek a „hagyományos” koncertjeinkhez képest. Már nagyon sokszor kérdezték az elmúlt években, mikor láthatnak minket ezzel a műsorral Erdélyben, és most végre eljött a megfelelő alkalom, hogy megutaztassuk ezt az anyagot. Nagyon várjuk már a találkozást!”- nyilatkozta Bocskor Bíborka, a zenekar énekesnője.
A Magashegyi Underground ezúttal a Heureka Pop Orchestra zenészeivel lép színpadra, Grünvald László karmester (a Talamba Ütőegyüttes tagja) vezényletével. Szimfonikus Remix című koncertjükre egy belépő ára 30 lej.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.