A Román Kosárlabda Szövetség kedden kisorsolta a 2018–2019. évi női kosárlabda Nemzeti Liga első szakaszának mérkőzéseit és a Román Kupa első fordulóját. A bajnokság menetrendje az előző idényhez képest változott: két csoportra osztották a részt vevő 13 csapatot, valamint a lebonyolítási rendszer is módosult. A háromszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes Sepsi-SIC október 6-án hazai pályán kezd a Târgoviște ellen, a Román Kupa 1. fordulójában pedig szabadnapos.
Az A-csoportban a címvédő Sepsi-SIC mellett az előző szezonban ezüstérmes Szatmárnémeti VSK, a bronzérmes Brassó, a Kolozsvári U, az Arad és a Târgoviște szerepel. A B-csoportban a szerb Ljubomir Kolarević irányította Kézdivásárhelyi SE mellett a Konstancai Phoenix, a Nagyvárad, a Bukaresti Rapid, a Bukaresti Agronomia, az Alexandria és a Marosvásárhelyi VSK teszi próbára magát. Az A-jelű csoportban mindenki játszik mindenkivel oda- és visszavágós rendszerben, és ugyanez a szabály vonatkozik a B-jelű csoportra is.
A pontvadászat második szakaszában már Piros és Sárga csoportok lesznek, vagyis az A-ban szereplő hat csapat mellé csatlakozik a B-ből az első helyen álló. A bajnokság ezen szakaszában is hasonló a lebonyolítási rendszer, mint az elsőben, vagyis mindenki kétszer játszik mindenkivel, majd ezt követően a Sárga csoportból az első helyezett ismét egyet ugrik. Ez a nyolc alakulat érdekelt a rájátszásában, majd a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben három nyert mérkőzésig tartanak a párharcok. Az 5–8. helyekért háromból két találkozót kell behúznia az egyik csapatnak, a 9–13. helyeken érdekeltek két teremtornán vesznek részt. A bajnokságot 2019. május 21-én fejezik be.
Az A-csoport programja:
* 1. forduló (október 6.): Sepsi-SIC–Târgoviște, Kolozsvári U–Brassó, Szatmárnémeti VSK–Arad
* 2. forduló (október 13.): Târgoviște–Kolozsvári U, Arad–Sepsi-SIC, Brassó–Szatmárnémeti VSK
* 3. forduló (október 20.): Arad–Târgoviște, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U, Sepsi-SIC–Brassó
* 4. forduló (október 27.): Târgoviște–Szatmárnémeti VSK, Brassó–Arad, Kolozsvári U–Sepsi-SIC
* 5. forduló (november 3.): Brassó–Târgoviște, Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK, Arad–Kolozsvári U
* 6. forduló (november 9.): Târgoviște–Sepsi-SIC, Brassó–Kolozsvári U, Arad–Szatmárnémeti VSK
* 7. forduló (november 28.): Kolozsvári U–Târgoviște, Sepsi-SIC–Arad, Szatmárnémeti VSK–Brassó
* 8. forduló (december 1.): Târgoviște–Arad, Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK, Brassó–Sepsi-SIC
* 9. forduló (december 8.): Szatmárnémeti VSK–Târgoviște, Arad–Brassó, Sepsi-SIC–Kolozsvári U
* 10. forduló (december 19.): Târgoviște–Brassó, Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC, Kolozsvári U–Arad.

Jelentős változások a Kézdivásárhelyi SE háza táján
Az utóbbi években a felső-háromszéki alakulat fiatal helyi és környékbeli kosárlabdázókat foglalkoztatott, viszont idéntől nemzedékváltásra és jelentős változásokra kényszerül. Kovács Kincső és Biszak Boglárka Kolozsváron egyetemista, utóbbi az U csapatánál folytatja, Bartók Rita az aradi együtteshez igazolt, a gyergyószentmiklósi Csíki Barbara Győrben próbál szerencsét, míg az érettségi előtt álló csíkszeredai Incze Henrietta a tanulás miatt felhagyott a versenysporttal. Az amerikai egyetemi ösztöndíjra pályázó Voloncs Orsolya a szezon végén térdszalagszakadást szenvedett, megműtötték, s valószínűleg csak a szezon második felében játszhat.
A tavalyi keretből maradt: Bölöni Noémi, Holinka Hanna, Csurulya Helga, Debreczi Iringó, Istók Anita, Czimbalmos Tímea, Voloncs Orsolya. A tizenhat év alatti utánpótláscsapatból csatlakozik Sós Johanna, Lénárt Andrea és Szigethy Zsanett. A szerb szakembernek szüksége van legalább két magasabb játékosra, aki erőcsatár és center poszton bevethető, így két idegenlégióssal is tárgyalnak ez ügyben, ők valószínűleg szeptember közepén érkeznek Kézdivásárhelyre.
A KSE programja a B-csoportban:
* 1. forduló (október 6.): a Kézdivásárhelyi SE áll
* 2. forduló (október 13.): Kézdivásárhelyi SE–Konstancai Phoenix
* 3. forduló (október 17.): Marosvásárhelyi VSK–Kézdivásárhelyi SE
* 4. forduló (október 20.): Kézdivásárhelyi SE–Alexandria
* 5. forduló (október 27.): Bukaresti Rapid–Kézdivásárhelyi SE
* 6. forduló (október 31.): Bukaresti Agronomia–Kézdivásárhelyi SE
* 7. forduló (november 3.): Kézdivásárhelyi SE–Nagyvárad
* 8. forduló (november 9.): a Kézdivásárhelyi SE áll
* 9. forduló (november 28.): Konstancai Phoenix–Kézdivásárhelyi SE
* 10. forduló (december 1.): Kézdivásárhelyi SE–Marosvásárhelyi VSK
* 11. forduló (december 5.): Alexandria–Kézdivásárhelyi SE
* 12. forduló (december 8.): Kézdivásárhelyi SE–Bukaresti Rapid
* 13. forduló (december 12.): Kézdivásárhelyi SE–Bukaresti Agronomia
* 14. forduló (december 19.): Nagyvárad–Kézdivásárhelyi SE.
A címvédő nem játszik a kupa első körében
A szövetség a Román Kupa első fordulójának párosításait is kisorsolta, amelyet szeptember 26-án és 29-én rendeznek. Mivel a címvédő Sepsi-SIC az Európa Kupában is érdekelt, csak a második körben csatlakozik a hat párharc győzteséhez és a szerencsés veszteshez. A második fordulót 2019. február 27-én és március 6-án rendezik, a négyes döntőre (Final Four) március 30-án és 31-én került sor.
Az 1. forduló párosítása: Szatmárnémeti VSK–Rapid, Alexandria–Agronomia, Kolozsvári U–Konstancai Phoenix, Târgoviște–Marosvásárhelyi VSK, Nagyvárad–KSE, Arad–Brassó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.