Valószínűnek tartom, hogy már mindenki találkozott a lakások falán megjelenő, különböző színben „pompázó” penészgombával. A nem kívánatos jelenlévő eltávolítása bizony okoz gondot, ám cserében tapasztalatot ad a fali penész megelőzésére és eltüntetésére.
Mindenekelőtt ismerkedjünk meg a penész megjelenésének okával. Olykor fel sem fedeztük (például a ruhásszekrény háta mögött) a falat belepő penészt, csak az állandósult dohos szag zavar. Nem térünk ki a gyakorlat emberét kevésbé érdeklő – mintegy 30 – penészgomba nevére, ezek megjelenése és eltávolítása nem fajfüggő. Lakásunk minden egyes helyiségében számtalan mikroszkópikus, szemmel láthatatlan penészgombaspóra található. Ezek általában nem okoznak egészségkárosodást, annál inkább a lakás számukra kedvező feltételeinek tulajdonítható elszaporodásuk a falon, bútorokon, padló fugáiban. A nedves felület és a megfelelő hőmérséklet lehetővé teszi kicsirázásukat és az immár látható penésztelep létrejöttét.
A lakásunkban mindig van pára (a száraz lakás nem is egészséges). Nos, mikor csapódik le a pára? Akkor, ha a szoba levegőjének hőmérséklete leszáll, a fal pedig hidegebb lesz. Például 10 Celsius-fokon 9,1 g vizet tud a levegő páraként felvenni, 20 fokon 17,3 g-ot, de 0 fokon csupán 4,9 g-ot. A vízmennyiség maximumát magában foglaló levegőt telítettnek tekintjük. Az ember kilégzése is fokozza a levegő páratartalmát (egy ember 24 óra alatt 950 g vizet lélegez ki). Ugyanakkor a konyha levegőjét a gáz égése is párásítja (1 köbméter gáz elégése 1 liter vízpárát ad).
A fentiekből adódik, hogy a napi többszöri szellőztetés (reggel, délután, lefekvés előtt) közvetve akadályozza a fal megnedvesedését. A kitárt ablak 5–10 perc alatt 9–15-ször ismétlődő levegőcserét jelent, de ennek többszörösét (negyvenet) csupán 1–2 perc alatt a kereszthuzat. Lényegesen alacsonyabb hatásfokú a csak résre nyitott ablak szellőztető hatása. Hasonlóképpen fontos, hogy a bútoraink legalább 10 cm-re legyenek a faltól, hogy a falak ott is szellőzhessenek.
A penész eltüntetésére ma már a vegyszerkereskedésekben erre alkalmas permetező palackok beszerezhetők. Házi módszerrel a penészfoltok eltüntetésére a 20 százalékos ecet (1 dcl 1 liter vízben), illetve 2 dcl bórax szintén egy liter vízben ajánlott, de a klóros fehérítőt is ki lehet próbálni. A páraelszívó készülék szintén jó szolgálatot tehet a több személy által lakott kisebb laktérben.
Az elhanyagolt penészedés allergiát, asztmát, bőr- és szemirritációt, fejfájást, fáradékonyságot okozhat az életkor (gyermekek, idősek érzékenyebbek) és egészségi állapot függvényében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.