– Bárcsak eljönne értem egy nemes herceg, délceg paripán, aranyvörös palástban! – ábrándozott a királylány szolgálója, miközben ruhát mosott a tóban.
– Az sem baj, ha nem annyira daliás. Lovon sem kell érkeznie, és azt sem bánom, ha nincsen vörösen ragyogó palástja, ha eléggé szeret engem – tette még hozzá.
Aztán a szolgálóleány felnézett az egyik mellette repkedő azúrszínű szitakötőre.
– Akár te is lehetnél a hites uram, kedves szitakötő, ha jó szívvel vagy irántam! – azzal kinyújtotta a kezét, és a tenyerére hívta a tündöklő kék állatot. A szitakötő odarepült a kezére, és ezt mondta neki:
– Nagyon tudnálak szeretni, és el is veszlek feleségül, ha megígéred, hogy hűséges leszel hozzám!
– Az leszek, ígérem – felelte a leány, és csókot lehelt a rovar fejére.
Másnap a palotában nagy volt a sürgés-forgás, ugyanis egy herceg jelentkezett be a királyhoz lánykérőbe.
A királylány izgatottan öltözködött, jobban mondva öltöztette magát szolgálóleányával, mert a titokzatos Azúr herceg nagyon gazdag királyfi hírében állt.
Kicsinosítva, vékonyra fűzött derékkal tipegett a királylány a trónterembe, hogy fogadja az azúrkék ruhás herceg hódolatát. A szolgálóleánya szerényen meghúzódott egy sarokban.
Ám Azúr herceg őt szólította meg:
– Kedves leányka, lennél-e a feleségem? – kérdezte.
A szolgálóleány nem értette, hogyan történhetett ez. De nem babonázta meg a herceg csillogó ruhája és ragyogó rangja. Ezt felelte:
– Nagyon szívesen lennék, de van már vőlegényem, hűséges vagyok hozzá – és várta, hogy vajon haragra gerjed-e Azúr herceg. Ám az csak elmosolyodott, majd megrázta magát: apró, azúrkék szitakötővé változott. Aztán ismét hercegként állt előtte.
– Kiálltad a próbát, hűséges maradtál hozzám. Legyél hát a feleségem!
De erre már a szolgálóleány sem mondott nemet, hanem a herceg nyakába borult.
(Finy Petra: A darvak tánca, Cerkabella Könyvkiadó, Budapest, 2015)
