Ha az ember a saját életművéről írott kötetet olvassa, az olyan, mint az élveboncolás, az altatás nélküli műtét – mondta Farkas Árpád a Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész által róla írott monográfia tegnapi teinbeli bemutatóján.
Farkas Árpád örömét fejezte ki, hogy annyi idő, annyi várakozás után valaki megfogalmazta élettörekvését, amit korábban a recenziók, kritikák sikeresen kikerültek. Felelevenítette, a második Forrás-generáció tagjaiként nemzedéke megismerhette már a hatalom visszásságait, beoltottabbakká váltak, elhatározták hát, hogy ami előttük folyt, azt tovább nem csinálják. „Egyet tudtunk, hogy ez a társadalom nem nekünk készült, és ezt a társadalmat nem fogjuk tovább éltetni” – mondta. Az előttük járók dilemmái – a „nem lehet” és az „ahogy lehet” – után, látva, hogy már úgysem lehet, ahogy lehet, az fogalmazódott meg bennük: úgy kell cselekedni, ahogy kell.
A maga során Cs. Nagy Ibolya a beszélgetést moderáló Szonda Szabolcsnak a kivonulás lehetetlenségére vonatkozó kérdésére válaszolva kifejtette, Farkas Árpád versbéli magatartásával is azt akarta bizonyítani: a költészet úgy veheti birtokba a valóságot, hogy valóságként kezeli azt a közeget, amelyben az alkotó él. Ezt az elvet a kezdetektől képviselte, versben, publicisztikában vagy a háttérből, a Háromszék főszerkesztőjeként, így hát az ő kivonulása lehetetlen, függetlenül attól, hogy most ír vagy sem – összegzett Cs. Nagy Ibolya.