A kézdivásárhelyi műjégpályánál a közelmúltban leállt a munka. A Conico cég egy másik helybeli munkapontra költözött — tudtuk meg Rácz Károly polgármestertől, aki azt is elmondta, szó sincs teljes leállásról, emberhiány és amiatt kényszerültek egy másik építkezés megkezdésére, mert nem tudták kifizetni a számlákat.
Amint ez megtörténik — 350 000 lejt kell törleszteniük, és a pénz megvan —, folytatják a műjégpálya befedését. A polgármester szerint a legnagyobb gond az, hogy a mostani terv a munkálat teljes befejezésére még 5 000 000 lejt irányoz elő, ez pedig túl nagy összeg. Ennyiből egy lakónegyedet és nem egy fedett jégpályát lehet felépíteni — mondta a város első embere. A szakemberekkel átnézik a tervet, ahol lehetséges, gazdaságosabb és ugyanolyan hatékony megoldást választanak, de mindenképpen folytatják a munkálatot, ha szükséges, önerőből fejezik majd be. A jégkorong olyan sportág, amelyet támogatni kell — mondotta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.