A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte tegnap a Szingapúri Nagydíjat, ezzel a sikerrel pedig újabb lépést tett pályafutása ötödik vb-győzelme felé.
A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik és pályafutása 69. futamgyőzelme, az összetettben pedig 40 pontra növelte előnyét legfőbb riválisával, a Szingapúrban harmadikként célba ért, szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben. A villanyfényes szingapúri nagydíjon Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája lett a második.
A rajtot Hamilton, a mellőle startoló Verstappen, valamint a harmadik helyről induló Vettel is jól kapta el, miközben a két Force India-pilóta, Sergio Pérez és Esteban Ocon összeakadt egymással, utóbbi pedig a falnak csapódott. A versenybíróság ezért a pályára küldte a biztonsági autót, de Vettel még ezt megelőzően meg tudta előzni Verstappent.
Féltávnál Hamilton öt másodperccel vezetett Verstappen előtt, a harmadik pozícióban pedig Vettel száguldott, nagyjából nyolc másodperccel lemaradva Hamiltontól. Verstappen a 38. körben utolérte Hamiltont, miután a brit jelentősen lelassult a lekörözések közben. A holland versenyző egy alkalmas pillanatban megpróbálkozott az előzéssel, de nem járt sikerrel. Tíz körrel a leintés előtt Hamilton előnye négy másodperc volt Verstappennel szemben, míg a holland pilótát több mint 11 másodperccel követte Vettel a harmadik helyen. A vb Szocsiban az Orosz Nagydíjjal folytatódik.
A vb-pontversenyek élmezőnye 15 futam után: * pilóták: 1. Lewis Hamilton 281 pont, 2. Sebastian Vettel 241, 3. Kimi Räikkönen 174, 4. Valtteri Bottas 171, 5. Max Verstappen 148 * csapatok: 1. Mercedes 452 pont, 2. Ferrari 415, 3. Red Bull 274, 4. Renault 91, 5. Haas 76.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.