A Fitness Tribe által első alkalommal megszervezett Sugás 24H kerékpáros maratonversenyen a 21 résztvevő csapat huszonnégy óra alatt összesen 158-szor teljesítette a Honvéd-kút és az Erzsébet-forrás közötti távot, azaz 1516,8 kilométert tekertek. A legtöbbször, azaz hússzor a Daniela Csoma–Răzvan Schuler alkotta csapat tekert Sugásfürdőre, Koncz Alexandru pedig az Everest Challenge próbát pipálhatta ki.
A szombat reggeli rajtnál végül nem 24, hanem 21 alakulat jelent meg, viszont az egynapos sporteseményen több érdeklődő is csatlakozott az akcióhoz, akik képességük függvényében teljesítették a kijelölt távot. Birtalan Csanád főszervező szerint nagyszerű volt a hangulat, a szombat délutáni eső után pedig megnőtt a résztvevők száma. A legnagyobb érdeklődést az esti órákban és hajnalban mutattak, viszont éjjel 2 és reggel 6 óra között csak a győztes csapat tagjai, illetve az Everest Challenge próbát teljesítők tekertek.

A versenyen vegyes és férfi csapatok neveztek, és választhattak a rendelkezésükre álló 24 órából, amely alatt vállalják, hogy a Honvéd-kút és az Erzsébet-forrás között kerékpároznak. A kötelező egy órán kívül a résztvevők tovább is tekerhettek, legtöbbször a Daniela Csoma–Răzvan Schuler páros teljesítette a távot, a második helyen megosztva a Tompa Ernő–Torjai István és a Fodor István–Lurtz László duó végzett 13 körrel, a harmadik pedig a 11 kört tekerő Marton Ede–Simon István páros lett. A hivatalos adatok szerint a 21 csapat 158, a versenyen kívül jelentkezők 36 és az Everest Challenge kihívást teljesítők 74 alkalommal tekertek a kijelölt távon, ez pedig összesen 2528,4 kilométernek felel meg.

A benevezett csapatokon kívül két kerékpározó, Koncz Alexandru és Oláh József Botond vállalkozott az Everest Challenge kihívás teljesítésére, vagyis arra, hogy 24 óra alatt negyvennégyszer kerékpározzanak a Csaba-forrás és a Sugás-tető közötti, 201 méteres szintkülönbségű részen, ami megegyezik a Föld legmagasabb csúcsának – Mount Everest 8848 méter – magasságával. A kerékpározók határaikat feszegetve vállalkoztak a rendhagyó kihívás teljesítésére, Koncz végül sikerrel vette az akadályt, Oláh viszont a 360 kilométerből és 8848 méter szintkülönbségből 251 kilométert és 6637 métert teljesített.
Birtalan Csanád szerint a kezdeményezésnek lesz folytatása, igyekeznek az esetleges hibákat kiküszöbölni, és újabb ötletekkel még jobbá tenni a verseny második kiírását, amelyre 2019. szeptemberében kerül sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.