Hírsaláta

2018. szeptember 19., szerda, Belföld

VESZÉLYES AZ INTERNETES ÁRULÁS. Körülbelül 70 ezer lej értékben összesen 419 darab ezüst- és aranyékszert, és 5170 darab használt ruhát és cipőt koboztak el egy 30 éves nagyváradi férfitól, akit adócsalással gyanúsítanak.

A fiatalember otthonában hétfőn tartottak házkutatást a Bihar Megyei Rendőrség gazdasági bűzözést vizsgáló munkatársai, azzal gyanúsítva őt, hogy 2017-től kezdve idén szeptemberig különböző internetes apróhirdetési oldalakon kínálta az említett cikkeket eladásra anélkül, hogy tevékenységét bejegyeztette és adót fizetett volna az így szerzett jövedelme után. A nyomozást egy ügyész irányítása mellett folytatják, hogy megállapítsák, követett-e el más bűncselekményt is a férfi, és azért, hogy teljes egészében megtérüljön az államkasszának okozott kár. (Maszol)

AMERIKÁTÓL IS TÁMOGATÁST KÉRNEK. Donald Trump amerikai elnökkel akar találkozni Dorin Cioabă, aki a romák királyának tartja magát. Cioabă ezt washingtoni látogatása után közölte, ahol saját bevallása szerint számos, a politikai élethez közel álló személlyel találkozott. Mint mondta, azért szeretne az amerikai elnökkel is találkozni, mert a támogatását szeretné kérni, hisz egyre több roma vándorol ki az Egyesült Államokba. Cioa­bă elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy szerinte az Európai Unió már nem támogatja a roma közösséget, helyette a szíriai menekültekre összpontosít. „Ezért úgy gondoltuk, hogy az amerikaiaktól kérünk segítséget. (...) Az amerikai nép kicsit nyitottabb a hozzájuk érkező romák problémáira. Brüsszel kapui be vannak zárulva előttünk” – mondta. Cioabă azért látogatott az Egyesült Államokba, hogy ott felavassa a Romák Nemzetközi Szervezetének New York-i irodáját. (Agerpres)

ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBA HELYEZTÉK 29 napra a brăilai kosárlabdaklub két amerikai játékosa elleni késes támadás fő gyanúsítottját, a Dasaev néven elhíresült Daniel Gabriel Huseint. A hétfőn őrizetbe vett férfi ellen minősített emberölés bűntettének kísérlete, közrend- és csendháborítás, valamint veszélyes tárgyak jogtalan viselésének gyanújával indult eljárás. „Ártatlan vagyok” – mindössze ennyit nyilatkozott Daniel Gabriel Husein tegnap a törvényszékre érkezésekor. Ügyvédje, Angelica Ionel szerint védence csak a közrendháborítás vádja kapcsán ismeri el bűnösségét. „Úgy véljük, hogy e támadásban ő nem vétkes, vagy csak részben volt hibás, mert amikor a botrányt kirobbantó négy sportoló elkezdte ütlegelni, ő visszaütött” – nyilatkozta az ügyvéd. A brăilai kosárlabdaklub egy hónappal ezelőtt szerződtetett két amerikai játékosát, a 24 éves Darrel Bowie-t és a 25 éves Joseph McClaimet egy helyi szórakozóhely teraszán támadták meg vasárnapra virradó éjszaka, és több késszúrást ejtettek rajtuk. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-09-19: Belföld - :

Antonescu és Blaga is indul

Indulni készül a jövő évi európai parlamenti választásokon Crin Antonescu is, a Nemzeti Liberális Párt egykori elnöke tegnap jelentette be, hogy benyújtotta az alakulathoz jelölési dokumentációját.
2018-09-19: Világfigyelő - :

Kiegyensúlyozott a magyar–orosz kapcsolat (Orbán Viktor Moszkvában)

Moszkvában tárgyalt tegnap Orbán Viktor miniszterelnök, aki kiegyensúlyozottnak és kiszámíthatónak nevezte a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatot. Az orosz államfő úgy fogalmazott: hazánk fontos és megbízható partnere Oroszországnak.