Az ENSZ tegnap kiadott jelentése szerint tavaly öt másodpercenként halt meg egy gyermek a világon, de a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.
Mintegy 6,3 millió 15 éven aluli gyermek halt meg a világon 2017-ben. Az elhunyt gyerekek közül 5,4 millió nem érte meg az ötödik évét, a felük pedig újszülött volt – ismertette a nemzetközi szervezet. Olyan egyszerű megoldásokkal, mint a gyógyszerek, tiszta víz, áram és oltóanyagok, drasztikusan csökkenteni lehetne a halálozások számát – jelentette ki Laurence Chandy, az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szakértője. Hozzáfűzte, hogy sürgős beavatkozás nélkül 2018 és 2030 között 56 millió öt éven aluli gyerek – a felük újszülött – fog meghalni.
Tavaly az öt év alatti halálozások fele a Szaharától délre elterülő afrikai térségben következett be: minden 13. gyerek elhunyt az ötödik születésnapja előtt. A gazdag országokban az öt éven aluli gyermekek közül minden 185. halt meg – közölte az UNICEF, az Egészségügyi Világszervezet és a Világbank közös jelentése.
A jelentés ugyanakkor kiemelte, hogy világszerte jóval kevesebb gyerek hal meg, mint harminc évvel ezelőtt. 1990-ben 12,6 millió öt éven aluli hunyt el, ennek kevesebb mint fele, 5,4 millió halálozás történt tavaly. A csaknem három évtized alatt az 5–14 éves korosztály halálozása is 1,7 millióról egymillió alá csökkent. „Jelentős haladást értünk el a gyerekek megmentése terén 1990 óta, de továbbra is milliók halnak meg amiatt, hogy kinek és hova születtek” – hívta fel a figyelmet Chandy.