Szerveztek már többféle tárgyú tábort a Máltai Segélyszolgálat fiataljai Mikóújfaluban, de az, mely vasárnap zárta kapuit, valóban különleges. Kétszeresen is, hiszen fiatalok vezették, fiatalok tanítottak még fiatalabbakat, s meglepő a tudatos fegyelem, amelyről a lazításra vágyó gyerekek tanúbizonyságot tettek.
Ebben az évben a Honfoglaló tábort a segélyszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete szervezte saját gyerekcsoportja számára. Úgy gondolták, a honfoglalás olyan téma, melyhez hozzátartozik a messzi magyar kor művészete, harci művészete, történelem a javából, amit játékos formában könnyebben megértenek a serdülő fiatalok. A tábor hét házában hét törzs lakott, lobogójuk a ház ormát díszítette. Törzshimnuszokat írtak a gyerekek, saját pogány isteneket választottak, azoknak hódoltak a reggeli imák idején. Törzsi csatakiáltásokat, Árpád-kori öltözeteket fabrikáltak maguknak, törzsfőnököt, sámánt választottak. Tudásukat vetélkedőn mutatták be, volt benne íjászat, lándzsadobás mozgó és álló célpontokra. A kézműves-tevékenységeket úgy szervezték meg, hogy az ott készülő díszítőelemek is a tábor tevékenységének jellegét szolgálják.
Székely Róbert másodéves egyetemista, a tábor vezetője elmondta, hogy idén bevezetik az ivóvizet, a vezetéket bekötik a községi csatornarendszerbe. A megyei táborigazgatóság messzemenő segítséget nyújt, cégek és magánszemélyek támogatják az adományokból épülő tábort, mely a mozgássérültek számára is használható lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.