Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az együttélés lehetőségeiIllyés Elemér: Erdély változása 20.

2018. szeptember 22., szombat, Emlékezet

Politikai történet a párizsi békeszerződés után
A romániai magyar nemzeti közösség kisebbségi történetének második fejezete 1944 szeptemberében a szovjet és román csapatok Észak-Erdélybe való bevonulásával kezdődött, és az 1947. évi február 10-i imperialista szellemű párizsi békeszerződéssel állandósult. A romániai képletet négy fő momentum, illetve három különböző korszak határozza meg: Groza miniszterelnöksége (1945. március 6.), az első kommunista alkotmány életre hívása (1948. április 13.), Gheorghiu-Dej pártfőtitkárrá választása (1955. szeptember 30. és október 1. között) és a Ceaușescu-periódus kezdete (1965. március), illetve Romániának a Szovjetuniótól való függetlenítési törekvése és nyugati orientációja.

  • Kurkó Gyárfás
    Kurkó Gyárfás

Románia háborúból való kilépését és németellenes hadviselését a Szovjetunió Észak-Erdély visszaadásával jutalmazta. Ennek következtében, szeptember 12-étől november 11-ig, a szovjet katonai, illetve a szovjet ellenőrzés alatt álló magyar–román közigazgatásnak Észak-Erdélyre való kiterjesztéséig, a romániai magyarság létét fenyegető periódusban élt. Egy jó ideig minden nemzetiségellenes intézkedésnek a revánspolitika volt a vezérfonala: fizetni a múltban történt képzelt vagy tényleges sérelmekért. Alighogy elvonult a magyar közigazgatás Észak-Erdélyből, 1944 októberében, a román soviniszta nacionalizmus a kollektív bosszút kezdte tudatosan előkészíteni. Az antifasiszta mozgolódás mögött rendszerint izzó magyarellenesség rejlett. Az antifasizmus jegyében minden magyart mint Hitler utolsó csatlósát fasisztának lehetett bélyegezni. Amikor a szovjet és román csapatok Észak-Erdélyt megszállták, a román sajtó addig nem tapasztalt vehemenciával magyarellenes kampányba kezdett, melynek burkolt vagy nyílt célja a magyarság lelki megfélemlítése volt. Maniu parasztpártjának népirtást végző terrorkülönítményei ennek a kampánynak csak eszközei, végrehajtói voltak. A szovjet katonai közigazgatás eléggé gyorsan reagált, védelembe vette a magyarságot, s a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül 1944. november 11-én elrendelte a román közigazgatás Észak-Erdélyből való visszavonását. Ezzel mindjárt kettős célt ért el: megakadályozta a programjába semmiképpen sem illő „front mögötti” viszálykodásokat, intervenciójával pedig bizalmat gerjesztett a megfélemlített magyarság köreiben, s ezáltal – ami nagyon is érthető – növelni tudta a szimpatizánsok táborát.

De vajon hogyan is terhelhette Románia a második világháború után nemzetiségeit olyan felelősséggel, amelyért magának is ugyanolyan mértékben kellett volna felelnie? Tudniillik a német „csatlósszerepért”. Nem köszönthették-e Észak-Erdélynek Magyarországhoz való visszacsatolását felszabadításként azok, akik létüket fenyegető veszélyben éltek? Ha a hitlerista szövetségért a történetírás az akkori vezetőosztályt teszi felelőssé, mentesítvén az oppozícióban lévőket, felmentést érdemelt volna a háborús évek hivatalos magyar politikáját folyamatosan elítélő erdélyi magyarság is. A „csatlósszerep” azonban csak ürügyül szolgált a leszámolásra.

Az erdélyi magyarság egy része – de semmi esetre sem tömegek – meggyőződésből, másik része inkább lélektani okokból, főként a városokban, a MADOSZ (Magyar Dolgozók Szövetsége) irányítása mellett baloldali sejtekbe kezdett tömörülni annál is inkább, mivel a még számottevő román nacionalista tömegek a jobboldali pártokat támogatták, és nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetiségi elnyomást csak a szervezett ellenállás biztosíthatja.

Román kommunisták ebben az időben – ellentétben a marxista román történetírás szemléletével – Erdélyben nem voltak. A mozgalom zsidókból és magyarokból állt. A nemzetközi kommunista pártok, kihasználva az elnyomott nemzeti kisebbségek elégedetlenségét, ezeknek a soraiban toborozták híveiket. A két világháború közötti mozgalmak is inkább bérharcok voltak, semmint tudatos baloldali megmozdulások. Sem a MADOSZ-nak, sem a Romániai Kommunista Pártnak nem volt ebben az időben súlya, hogy tömegeket tudott volna megmozgatni.

Bizonyos mértékű szovjet támogatás mellett indult meg a romániai magyarság súlyos küzdelme kulturális intézményeiért, gazdasági és politikai jogaiért. Sztálin messzemenő kulturális kedvezményeket helyezett kilátásba, és kikötötte, hogy Észak-Erdély Romániához való csatolásának az a feltétele, hogy az „új román kormány biztosítani fogja az erdélyi magyarság teljes egyenjogúságát”. Magyarok és románok egy semleges hatalom, a Szovjetunió protektorátusa alatt közös platformot találtak lényegesebb problémáik megoldására. Megalakult Kurkó Gyárfás elnöklete alatt és Bányai László kezdeményezésére – az 1944 októberében megszűnt MADOSZ helyett – a Romániai Magyar Népi Szövetség, a romániai magyarság jogvédő képviselete, amelynek fennmaradásáért a román Nemzeti Demokratikus Arcvonal (Frontul Național Democrat)  vagy Országos Demokratikus Arcvonal köré tömörült magyar vezetők és az éppen akkor indult magyar sajtó is harcba szállt. A román és magyar demokratikus pártok koalícióba léptek egymással, községi, városi és megyei hatóságokat szerveztek, megalakult egy magyarokból és románokból álló Központi Végrehajtó Bizottság és egy Központi Tanácsadó Testület, melyek a hiányzó központi hatalmat képviselték. A négy hónapos időszak 1944. november 14-től 1945. március 13-ig Észak-Erdély Romániához való csatolásáig, sok mindenben emlékeztetett Erdély egykori önállóságára.

A román fegyverszüneti egyezmény a második bécsi döntést semmisnek nyilvánította, és Romániát de jure visszahelyezte Erdély birtokába, de nyitva hagyta a határok revíziójának a lehetőségét Magyarország javára: „Erdélyt vagy annak nagyobb részét Romániához csatolják vissza, melyet még békeszerződés fog megerősíteni”, ami azt jelentette, hogy a békeszerződésre tartozik annak az eldöntése, hogy Erdély „egészében vagy csak részben kerül vissza Romániához”. (A fegyverszüneti egyezmény 4. pontja.)

Észak-Erdély birtokba helyezését a Szovjetunió – csaknem egy évvel a párizsi békeszerződés előtt – Groza kormányának uralomra jutása után már véglegesítette; a népfrontos kormány megalakítása és a történelmi pártok megszüntetése volt a visszacsatolás feltétele –, ekkor látta ugyanis a Szovjetunió biztosítva Romániában a nemzetközi proletárforradalom talajának az előkészítését. Már március első napjaiban felszólította Visinszkij szovjet külügyminiszter I. Mihály román királyt egy kommunista-népfrontos kormány alakítására. Közben, még a békeszerződés előkészítése idején, 1945 áprilisában, Magyarországról delegáció utazott Moszkvába és 22 ezer négyzetkilométert kért Erdély területéből, amibe Sztálin látszólag bele is egyezett, de csak azzal a feltétellel, ha Magyarország követelményét a párizsi békekonferencián előterjeszti majd, és azt Románia is jóváhagyja. Románia visszautasított minden tárgyalást Magyarországgal, ahogy az előre várható volt. Az 1946. május 7-i párizsi külügyminiszteri konferencián F. Byrnes amerikai államtitkár is területi kiigazítást javasolt Magyarország javára, de Molotov azzal utasította el, hogy „Sztálin már úgy döntött, hogy Erdély egészben kerül vissza Romániához”. Az 1946. január 10-i párizsi békekonferencián elsősorban a Szovjetunió és más kommunista delegációk tiltakoztak leginkább a magyar követelmények ellen. Molotov kijelentette, hogy „az erdélyi kérdés a román nép megelégedésére rendeződött”. A Szovjetunió jobban bízott a román kommunizmus megszilárdulásában, mint a magyarországiban, ahol az 1945-ös választásokon csak 17 százalék szavazatot kapott a kommunista párt. És hogy mennyire biztos volt Románia – már a békeszerződés megkötése előtt is – Észak-Erdély visszacsatolásának az ügyében, az már Groza szavaiból is kitűnik, melyeket egy tiszti gyűlés alkalmával ejtett: „legyenek önök igazi demokraták és azon munkálkodjanak, hogy megnyerjék a Szovjetunió bizalmát; ha így cselekszenek, 24 órán belül visszakapják Észak-Erdélyt”.

A történelmi helyzetet felismerve a Magyar Népi Szövetség – most már a Népi Demokratikus Arcvonalhoz csatlakozva – a magyarbarát Groza-kormány (Frontul Plugarilor – Ekésfront) uralomra jutásáért küzd, amelynek győzelme 1945. március 6-án következett be. A kormányban, amely a jobboldali Sănătescu- és Rădescu-kormányt váltotta fel, s ezáltal megváltoztatta az ország politikai rendszerét, még a történelmi pártok frakciói, Gheorghe Tătărăscu liberális pártja, Emil Hatieganu és Mihail Romniceanu nemzeti parasztpárti csoportja is képviselve van, de ugyanakkor bekerültek a régi, doktriner kommunisták is. A hadsereg és a belügy kezükbe került: Bodnăraș a belügyminiszteri, Pătrășcanu az igazságügy-miniszteri, Gheorghiu-Dej, a kommunista párt akkori főtitkára pedig az ipar- és kereskedelmi minisztériumi tárcát vállalta. Megkezdődött az 1948. június 11-ei államosítás előkészítése. Rövidesen megindult a történelmi pártok, elsősorban a Nemzeti Parasztpárt felszámolása is: Maniut hazaárulás miatt letartóztatták, és életfogytiglani börtönre ítélték. Alig egy év múlva, az 1946. november 19-i első parlamenti választásokon már a Moszkva által támogatott „demokratikus erők” kerültek ki győztesen: a Demokrata Blokk 347 szavazatot kapott, ezzel szemben a Nemzeti Parasztpárt 33 és a Nemzeti Liberális Párt csupán 3 helyet birtokolt. Sztálin 1945. március 9-én táviratban közölte a Groza-kor­mánnyal a román közigazgatás végleges bevezetését: „Tekintetbe véve, hogy az új román kormány, amely csak most vette át az ország kormányzását, Erdély területén a kívánatos rendért és csendért, a nemzetiségek jogainak a biztosításáért, minden, a front ellátását szolgáló helyi intézménynek zavartalan működéséért felelősséget vállal, a szovjet kormány elhatározta a román kormány kérésének teljesítését és az 1944. szeptember 12-i fegyverszüneti megállapodás értelmében a román kormány közigazgatásának Erdélybe való bevezetését megengedi.”

 

Petru Groza

 

A Groza-kormány a magyarságnak aránylag liberális autonóm jogokat ígért, amelyeket azonban csak kis mértekben teljesített. Voltak olyan elemek is a kormányban, mint például Lucrețiu Pătrășcanu igazságügy-miniszter vagy Mircea Durma pénzügyminiszter, akik Groza szándéka ellenére is kimondottan magyarellenes intézkedéseket hoztak. Tovább folytak a letartóztatások, megkínzások, kivégzések és az erdélyi magyarság gazdasági javai ellen intézett támadások. Több éves börtönbüntetésre ítélték azokat, akik a négyéves magyar uralom alatt részt vettek a politikában vagy a közigazgatásban. Az elítéltek nagy része a Duna-delta haláltáboraiba került. A gazdasági létalap megsemmisítésével egyidejűleg a magyar egyházak ellen is megindult a hajsza.

El kell ismernünk azonban azt is, hogy a Groza-kormány idejében fontos magyar kulturális intézmények is létrejöttek, megindult az irodalmi szervezkedés és a kormányban a magyarság érdekeit a nemzetiségi államtitkárságba választott tag képviselte. A bukaresti rádióban 1945. április 6-án hangzott el az első magyar szó. A Magyar Népi Szövetség első szabad kongresszusán, Groza magyar nyelvű beszédében a magyar–román testvéri összefogást hirdeti. Egy június 1-jei miniszteri határozat engedélyezi a kolozsvári magyar Bolyai Egyetem megszervezését. A Bolyai Egyetemnek akkor 13 fakultása volt, magyar tanárokkal; 1000 négyosztályos és 500 hétosztályos magyar nyelvű alapiskola és 37 tizenegy osztályos középfokú iskola működött; ekkor kaptak a moldvai csángó magyarok is anyanyelvű iskolákat.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 415
szavazógép
2018-09-22: Nemzet-nemzetiség - :

Sabin Gherman: 1918-ban nem ebben egyeztünk meg (Szétegyesülés)

Nyíltan kell beszélnünk: micsoda valójában Románia? Min alapul, mire támaszkodik? Melyek az értékei a területen és a népességen kívül? Nyugati vagy keleti? Jó itt tanyázni?
Erdélyiként jogom van – és ugyanakkor kötelességem is – kérdéseket feltenni magamnak.
2018-09-22: Kitekintő - :

Traian Ungureanu: Az Orbán melletti szolidaritás is európai (Román szemmel)

Az Orbán Viktort bűnösnek és veszélyesnek kimondó szavazás semmivel sem összehasonlítható intézménnyé változtatta az Európai Parlamentet: félig egósimogató szalon, félig bürokratikus labirintus, félig tragikomédia színtere. Aki kitart azon meggyőződése mellett, hogy nem létezik három félből álló egész, az éber, de tájékozatlan. A számtant és a jóérzést még időben megnyomorították, hogy jobban kezelhessék az Orbán-ügyet.