A székely régió egyik színfoltja a Sóvidék. E tájegység egyik szívdobbanása az Atyha nevű falucska, amely 2014 óta helyet ad a Kakasülő Galériának és annak a nyolc művésznek, akiket okkal nevezhetünk az erdélyi élő képzőművészeti élet meghatározó alakjainak, pilléreinek. Az 1940-es évek elején földcsuszamlás áldozatává vált kis falu az elnéptelenedés útját járja, ma kevesebb mint 300 lelket számlál, az ő életüket is fűszerezi az évente megszervezett tábor és kiállítás, a csűrben helyet kapó galéria.
A csoport szülő- és nevelőatyja Vinczeffy László, akinek életét köti, öleli az atyhai táj. Festészete alapvető jellegeként már a kezdetektől a víziószerűséget, az álomvilág által átszőtt hangulatot nevezi meg a szakma. A Művészek Atyhai Társaságának legújabb tárlatán bemutatott műveit is átszövi a misztikum. A sok esetben egyetlen szín tónusaiból építkező alkotások formavilága – a fényekkel való játék, amely néha küzdelem, az ecsetvonások eleganciája, ösztönszerűsége és ugyanakkor megfontolt, kipróbált volta – felidéz még a városi emberben is valamit abból a melegségből, sziporkázásból, abból az otthonból, amely a természethez közel, a falusi kapukon belül lüktet. Visszaköszön a kontrasztokban rejlő harmónia, a hideg és meleg színek összeegyeztethetősége, a sokszor nonfiguratív elemek erőteljes és érthető beszéde.
Mestere az erdélyi festészetnek Vinczeffy mellett a művésztársaság másik oszlopos tagja, Kuti Dénes is. Fotográfiaszerűen tárják elénk az élet rezdüléseit, sokszor mindennaposnak tetsző elemeit. Vásznain felnagyítva mindaz, ami mellett a tekintet sokszor elsuhan, legyen akár egy katicabogár vagy elnyílott gyermekláncfű. Aprólékos szerkesztésmódja, színeinek vitalitása, ereje és optimizmusa egyszerre gyönyörködtet, megragad és elgondolkodtat.
Kuti Dénes: Predesztináció
A most kiállító csoport, hűen az erdélyi jelleghez, elsősorban hagyományos műfajokban gondolkodik és alkot, mint a festészet, szobrászat és grafika. Ha a korábban megnevezetteket a mai festészet még élő mestereiként tartjuk számon, úgy Bocskay Vince joggal nevezhető az erdélyi magyar szobrászat egyik legkiemelkedőbb alkotójának. Munkái dinamikusak, ötvözik és elmossák a határokat az emberi és természeti környezet között. Anyagválasztása többnyire bronz és agyag, melyek rideg keménységét feloldja a vonalak lágy vezetése, a részletek aprólékos kidolgozása.
Bocskay Vince: Laudatio Terrae
Bocskay szobrászata ugyanakkor visszaigazolja, hogy a modernitás és újszerűség nem feltétlenül kezelhetetlen műalkotások halmaza, hanem egy időben magában foglalhatja mind a hagyományos értelemben vett szobrokat, mind a naturalisztikus és valósághű alakokat.
Vargha Mihály: Kapu
Vargha Mihály és Sánta Csaba munkássága a közösen megvalósuló művekben is összefonódik. Mindketten a mítoszok, a meditáció, az elmélkedés, a gyökerek, a hősök és népművészet világában keresgélnek témát és formát szobraiknak. A két életmű között mégis létezik egyfajta kontraszt. Vargha Mihály alkotásai többnyire a fa melegségével hatnak. Előszeretettel játszik rá a természet által elvégzett munkára, a hasadásokra, repedésekre, a különböző rögökre, bogarak, rovarok által ejtett sebekre. Erőteljes vésőkezelése sokszor fordul ellentétbe a lecsiszolt, kisimított felületekkel. Az átmenet a két típus között leheletnyi, s a hősök, a mindennapok embere, a természet és az élővilág szereplői mind a maguk kedvességében, barátságosságában, groteszkségében, esendőségében köszönnek vissza a kiállítótérben, a műteremben, a falusi ház szobájában vagy éppen egy parkban felállított posztamens tetején. Témaválasztásuk rokon, de míg Vargha a fa melegségével él, addig Sánta Csaba bronzban kelti életre mindazt a misztikumot, amit a régiek, a hősök, a vallás, a mitológia nyújtanak. Találkozunk mindennapjainkhoz kapcsolódó formákkal és olyanokkal is, amelyek csupán megpendítik valamilyen más dimenzió sokak számára ismeretlen valóságát. A különböző formák erőteljes, ugyanakkor barátságos összetétele, egy műbe való társítása és továbbéltetése könnyedén összeegyeztethető a csoport által megfogalmazott alaptézisekkel, valamint a szobrászat részben még ma is érvényes elvével, miszerint a forma, a dimenziók világa teret hagy az aprólékos, játékos, bensőséges kibontakozásra, megmutatkozásra és ezekkel egy időben egy másfajta befogadásra is.
Sánta Csaba: Nász
Kuti Botond vonalai, ecsetkezelése, színvilága talán éppen a két szobrász, Vargha Mihály és Sánta Csaba lelkiségéhez áll a legközelebb. A festő műveiből árad az erő, a lendületesség, a környezet rezdüléseire figyelő érzékenység, a különböző ritmusokra és felütésekre adott szenvedélyes válasz. A nyers színek, a vonalak dinamizmusa megörökíti mindazt a világot, amelyben maguk a művek készülnek. A festményeken visszaköszönő cserépdarabok, gúlák, kúpok, a zöldek, a sárgák, a vonalak fiktív kuszasága vagy éppen a figuratív elemek homályos kiképzése egyaránt tükrözi a művész részletek iránti elköteleződését, amely nem a pontos és valós tükörként való bemutatásra törekszik, hanem a továbbgondolt, továbbérlelt és -futtatott vízió visszaadására.
Kuti Botond: Bábel
Berze Imre és Siklódi Zsolt munkáiban erős kapocs a csapathoz való kötődésük. Siklódi Zsolt tavaly hunyt el, emlékezete fennmarad és továbböröklődik társai megbecsülése nyomán. Szobrász és grafikus, múlt és jelen, kemény és lágy, barátságos és távolságtartó egyszerre. Művei mindegyikéből árad a kettősség, fa kővel vagy bronzzal való ötvözése, határainak erős kiemelése, a grafikákon a monokróm szigora és a téma által mégis melegséget sugalló megfogalmazás jellemzi. A kettősség rejtélye és misztikuma vonul végig kiállított művein, a többféle műfajban születő tárgyak egységessé válnak.
Berze Imre: Kérdező
És végül, de semmiképpen nem utolsósorban Berze Imre fiatal szobrász életművét szintén a fa iránti vonzódás lengi be. Sokszor meditatív jelentéseket hordozó művei egyszerűségükben válnak tömör egésszé, hiszen harmóniába kerül a maga teljességében az élet és a természet minden jelensége, a „hibás” a tökéletessel, a régi az újjal, a ma a tegnappal, a sima a durvával. A hullámzó vonalvezetés, a konstrukciók összetettsége, a szobrászat egy másik értelmezése, és néha modern témákkal és elemekkel való ötvözése felfedi a lehetőségeket a hagyományok és az újszerűség kapcsolatában.
Siklódi Zsolt: Kompatibilitás
Ahány kor, annyi szemlélet, ahány műfaj, annyi technika, ahány ember, annyi személyiség, mégis meg lehet húzni egy vonalat, amely mind a nyolc alkotó életében és művészetében jelen van. E vonal fonalát nem most sodortuk meg, nem a 21. században, hanem majd’ száz esztendővel ezelőtt született, és Kós Károly gyermeke: a transzilvanizmus. Kós programjában célul tűzte ki az elszakadt, leszakadt rétegek és régiók kulturális, spirituális és közösségi felemelkedését, újjászerveződését. E program mai megnyilvánulása a Művészek Atyhai Társasága, hiszen a cél ugyanaz. A külvilágtól sok értelemben elszakadt falucska életének felpezsdítése, megmutatása, térképre helyezése. Azt gondolom, méltán lehetünk büszkék, hogy ennek a csoportnak az első – táncnyelven mondva – „kiszállása” éppen Sepsiszentgyörgyön valósult meg, és éppen az Erdélyi Művészeti Központban, amely méltó tere egy értékteremtő tárlatnak.
VARGHA FRUZSINA
A kiállítás megtekinthető október 5-éig Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
