Szeptember 29-én, szombaton a megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör – Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közreműködésével – megszervezi a tizenhatodik Szentgyörgy Félmaratont. Ahogy megszokhattuk, a verseny 21 097,5 méteres távját lehet egyedül, váltóban teljesíteni, de a hagyományokhoz híven most is lesz mikromaraton gyerekeknek, kisiskolásoknak.
A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt idén is a tavalyi útvonalon bonyolítják le, a szervezők elmondása szerint a Szentgyörgy Félmaraton 2018-as kiírásának „főhadiszállása” a Kós Károly úti bölcsődénél lesz, és innen rajtol a viadal is. A tervezett útvonal: Kós Károly út–Cigaretta–Gyár–Kós Károly út. A félmaraton 9.30 órakor startol, 10 órakor pedig a mikromaraton indul. A félmaraton korosztályai: 12–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, 50–59, 60–69 év és 70 esztendő fölött (nők és férfiak egyaránt).
Jelentkezni a verseny napján lehet 8 és 9.15 óra között a fennebb említett bölcsőde előtt felállított titkárságon (a gyerekeknek 9–9.45 óráig), a nevezési díj a félmaratonra 40 lej, a mikromaratonra és a gyermekek megmérettetésére 5 lej. Az esemény szervezői díjazzák a nyílt verseny, a váltók első három helyezettjét, valamint a korosztályonkénti legjobbakat (minden résztvevő feliratos pólót, emlékérmet és oklevelet kap). A mikromaratonon részt vevő gyerekek emlékérmet, oklevelet és édességcsomagot kapnak. További információkért hívják a 0746 012 526-os telefonszámot (Csutak Tamás).
Tavaly a félmaratonon huszonegy romániai településről több mint százötven futó vett részt. A férfiak nyílt megmérettetése a csíkszeredai Kovács Attila, míg a nők viadala a Bukaresti Steauánál és a sepsiszentgyörgyi MSC-nél kettős leigazolással versenyző Claudia Bobocea sikerét hozta. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.