A több mint fél órát emberhátrányban játszó Kézdivásárhelyi SE szombaton 3–0 arányban kikapott a Focșani vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A felső-háromszéki csapat idénybeli második vereségét szenvedte el, viszont először fejezett be úgy mérkőzést, hogy nem sikerült gólt szereznie.
Focșani ebben az idényben már másodszor bizonyult jobbnak a kézdivásárhelyi csapatnál, hiszen augusztusban a Román Kupa második körében szintén 3–0 arányban diadalmaskodott. Szombaton épphogy megkezdődött a mérkőzés, a házigazda már a 3. percben előnyhöz jutott Mădălin Predoiu góljának köszönhetően. A Bunduc–Bukur, Stanciu, Păun, Gajdó T., Gazda, Kanyó, Ştefănescu, Bagoly, Gajdó G., Kurtuly összetételű kék-fehér mezesek a gyors találat hatására gyorsan magukhoz tértek, mezőnyfölényben játszottak, és több gólszerzési lehetőséget is kialakítottak, azonban ezeket nem tudták kihasználni. Gajdó Gothárd és Marius Ştefănescu is óriási lehetőséget hagyott ki a hazaiak kapusával szemben, majd Nicolae Păun fejesét az ellenfél kapusa a kapufa segítségével hárította.
A szünet után lehetőséget kapott Tompa Csaba, Jürgen Dushkaj, Veress Botond és Vârtosu Norbert, viszont a mérkőzés sorsát az 55. percben egy játékvezetői döntés pecsételte meg, hiszen Silviu Stanciu begyűjtötte második sárga lapját, így kénytelen volt elhagyni a pályát. A Kézdivásárhelyi SE mindent megtett az egyenlítés érdekében, ám próbálkozásait nem koronázta siker. A házigazdák a 74. percben kettőre növelték előnyüket Cosmin Pasăre révén, majd a ráadás első percében Remus Popa is eredményes volt, így az idényben először fordult elő a háromszéki együttessel, hogy nem szerzett gólt a mérkőzésen.
„Tíz emberrel nehéz felvenni a versenyt egy erős csapattal szemben, úgy gondolom, az első félidőben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, sajnos, ordító helyzeteink maradtak ki, olyanok, amelyeket ezen a szinten illett volna értékesíteni. A végén nem volt esélyünk, ilyen a futball, ezekből a meccsekből kell tanulni” – nyilatkozta Gazda József, aki újabb nehéz mérkőzésre számít szombaton a negyedik Foresta Suceava ellen.
További eredmények: FC Botoșani II.–Sporting Liești 0–2, Sănătatea Darabani–Râmnicu Sărat 2–1, Ceahlăul Piatra Neamț–Pașcani 3–1, Bucovina Rădăuți–Galaci Oțelul 0–1, Șomuz Fălticeni–Metalul Buzău 0–0, Foresta Suceava–Roman 5–1, Gloria Buzău–Știința Miroslava 3–3.
A rangsor:
1. Oţelul 4 1 0 10–0 13
2. Focşani 4 1 0 7–1 13
3. Gloria 3 2 0 11–5 11
4. Suceava 3 1 1 9–4 10
5. Miroslava 3 1 1 7–5 10
6. KSE 3 0 2 10–6 9
7. Rădăuţi 3 0 2 5–5 9
8. Metalul 2 1 2 4–6 7
9. Lieşti 2 0 3 8–7 6
10. Ceahlăul 2 0 3 5–5 6
11. Darabani 2 0 3 6–15 6
12. Paşcani 1 1 3 3–7 4
13. Fălticeni 1 1 3 1–6 4
14. Rm. Sărat 0 3 2 3–5 3
15. Roman 1 0 4 3–9 3
16. Botoşani 0 0 5 3–9 0
A 6. forduló programja: Râmnicu Sărat–Roman, Pașcani–Gloria Buzău, Kézdivásárhelyi SE–Foresta Suceava, Metalul Buzău–Focșani, Sporting Liești–Șomuz Fălticeni, Galaci Oțelul–FC Botoșani II., Sănătatea Darabani–Ceahlăul Piatra Neamț, Știința Miroslava–Bucovina Rădăuți. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.