Az RMDSZ elnöke az oktatási miniszter leváltását is kérte, egyrészt, mert Valentin Popa egy kormányrendelettel önkényesen felforgatta a román nyelv elemi iskolai oktatásának rendszerét, másrészt, mert kezdeményezésére a kormány olyan határozatot fogadott el, amely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

A MOGYE megoldhatatlannak tűnő problémaköre mellett a tanügyminiszter hirtelen elhatározása, hogy az elemiben a románórát romántanárok tartsák, jogszabályként nem csupán átgondolatlan és megalázó, hanem alkalmazhatatlan is. Nemcsak a magyar nemzeti közösség, hanem más, saját iskolahálózattal rendelkező kisebbségek esetében is. Ha ugyanis valóban az lett volna a kabinet célja, hogy javítson a román nyelv oktatásának minőségén, akkor átgondoltabban, felelősségteljesebben kellett volna cselekednie. Hiszen a magyar, német, szerb nemzetiségű gyermekek döntő többsége, szüleikkel együtt azt szeretnék, hogy a román nyelvet megtanulják, lehetőleg élvezettel és mégis eredményesen, anélkül, hogy belerokkannának. Hogy a szeptember 10-ig érvényben lévő rendelkezéseket jobbá lehetett volna tenni, kétségtelen, ám e változtatási folyamatból kihagyni magukat az érintetteket, azok szakmai képviselőit, több mint felháborító. Önkényre vall, hasonlatos azzal, amikor egy hirtelen jött „kisebbségbarát” intézkedéssel a kommunista diktatúra idején megtiltották, hogy magyar településneveket magyarul írjanak le a korabeli sajtóban.

A miniszter mondhat bármit, elmúlt a magyarázkodás időszaka. Újabb botrány kerekedett, melyet rövid időn belül rendezni kellene, ám a szociáldemokraták ígérete, miszerint ezt hamar megoldják, kormányon belül, bármennyire egyszerűnek tűnő eljárás, mégsem zökkenőmentes. A koalíció ugyanis egyre mélyebb válságba sodorja önmagát, a szociáldemokratákat leköti állandó belviszályuk rendezése, s ami energiájuk még marad, azt az áhított igazságügyi kormányrendeletekre fordítják. A zűrzavarban szinte nyomtalanul elvész a centenárium, így jobb híján érzelmi téren kell kapaszkodót nyújtaniuk a hazafiasságot magasabb hőfokon megélőknek: népszavazást tartanak a család újabb meghatározásáról, ellenségképeket rajzolnak, magyar ügyeket pörgetnek. Dragnea és mindenre elszánt, hű elvtársai nem csupán önös céljaikért küzdenek nap mint nap, hanem saját arculatukért is, ezért kevésbé valószínű, hogy e feszült időszakban bevállalnák, hogy nemzeti kisebbségek számára  kedvező intézkedéseket hoznak.

Vagy ha mégis engednének, bizarr jóvátételükért nagyon magas árat kérnek.