Cseri Kálmán imádsága került elém: „Szeretnénk megtanulni Tőled, Urunk, hogy Te szelíd és alázatos szívű vagy, és nem akarjuk szégyellni magunkat emiatt. Szeretnénk megtanulni kritikus helyzetekben is úgy viselkedni, ahogyan arra te példát adtál. Tudjuk, hogy szelídséged nem azonos a mulyasággal és a gyámoltalansággal. Segíts, hogy tudatosan szelídek akarjunk lenni, tudva azt, hogy a végső igazi nagy győzelem a szelídeké.” A szelídség számomra azt a belső attitűdöt jelenti, hogy az ember nem a körülményektől, nem érzéseitől függ teljes mértékben, hanem alapvetően Isten szeretete alá tartozik. Ezért nagyon fontos, hogy három dolgot megkülönböztessünk: a mulyaságot, az alázatoskodást és az alázatot.

A mulya ember az, aki nem szeretne gondolkodni. Sokan vannak olyanok, akik azért teszik azt, amit nekik mondanak, mert biztonságukat – akár bevallják maguknak, akár nem – földi, anyagi körülményeik jelentik. Nem szeretnének elgondolkodni azon, hogy Isten valójában mit mond, és mit kér, hiszen ez fájdalmas lehet! A mulya ember magát szolgaként értelmezi, lemond önmagáról. A mulya ember bizonyos kérdések alól kibújik. Nem akar érteni, mint az öszvér, hiszen innen ered ez a szó. Sokszor azt gondoljuk, hogy vannak okos és vannak buta emberek. De tapasztalatom szerint ez nem így van, hanem inkább igaz az, hogy vannak, akik készek arra, hogy gondolkodjanak, kutatnak, keresnek, és vannak, akiknek mindig kész válaszok kellenek. De ez az út nem Isten útja.

A másik etikai út az alázatoskodás. Aki ezt teszi, az sem alázatos. Az alázatoskodásnak mindig célja van. Az ilyen ember azért hajol meg, hogy valamit kieszközöljön. Ez az ige azt jelenti, hogy valaki alázatos akar lenni erőből, izzadva, mindenképpen. De a hízelkedés szó is lehet a szinonimája. Ha valami távol állt Jézustól, akkor ez a magatartás biztos. Megdöbbentő nyíltsággal beszélt az emberekkel. Talán az élete vége, pere mutatja a legjobban azt, hogy ő alázatos volt, de nem alázatoskodó. Hiszen a templom szolgájától megkérdezi: „Miért ütsz engem? Ha valamit tettem, akkor mondd el, hogy mi az!” Nem hallgatott, nem tűrte némán a megaláztatást. Ugyanakkor nem ütött vissza, és nem kiabált a leírások szerint.

Itt értjük meg, milyen nagy értéke van a valódi alázatnak! Ezt nem lehet megtanulni úgy, mint valami leckét. Jézus nem azt mondta, hogy tanuljuk meg az alázatot, hanem azt, tanuljátok meg, hogy „én az vagyok”. Magyarul mögé kell beállnunk, ha alázatosak szeretnénk lenni! Az alázat annak a megértése, hogy Jézus mindent megtett, amit meg lehetett tenni ezen a földön. Nekem már nincs se nagy dolgom, se sok dolgom, imitálhatom őt, követhetem, lépkedhetek utána feltarisznyázva úgy, ahogy vagyok. Ebben a követésben áldjon meg minket Isten!

Fekete Ágnes