Lemondott az oktatási miniszter /FRISSÍTVE: Popa magyarázata/

2018. szeptember 27., csütörtök, Közélet

Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter csütörtökön, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval.

Az RMDSZ a múlt héten kérte a koalíciótól Popa leváltását. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy sürgősségi kormányrendelettel – a tanítók helyett – szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül, hogy erről kikérte volna a kisebbségi érdekképviseletek, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét.

 

FRISSÍTÉS

A tanévnyitó előtt néhány héttel kiadott rendeletet nemcsak szakmai alapon kifogásolták, hanem azért is, mert nem maradt idő a hatályba léptetésére, szervezési problémák megoldására, szaktanárok alkalmazására.

Popát csütörtök reggel parlamenti házelnöki irodájába kérette Liviu Dragnea pártelnök, aki később azt mondta az újságíróknak: nemcsak a magyar, hanem valamennyi romániai nemzeti kisebbség elégedetlen azzal, hogy a tanítók helyett immár szaktanároknak kell oktatniuk a román nyelvet a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, az emiatt kialakult helyzetet pedig a kormánynak kell megoldania.

Újságírói kérdésre Dragnea azt is leszögezte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek ez alkalommal igaza van, amikor kilátásba helyezte, hogy az RMDSZ semmilyen más témáról nem hajlandó egyeztetni a kormánypártokkal, amíg a kormány nem hatálytalanítja az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét.

A vitatott intézkedést leggyorsabban egy sürgősségi kormányrendelettel lehet hatályon kívül helyezni, amelyet azonban szintén a szakminiszternek kellene kezdeményeznie. A bukaresti kormány csütörtökön tartja eheti ülését, de a sajtó számára szétküldött hivatalos napirenden nem szerepel olyan jogszabály, amely a kifogásolt kormányrendeletet érvénytelenítené. Popa a Mediafax hírügynökségnek azzal indokolta lemondását, hogy nem értett egyet a rendelet hatálytalanításával, amelyet az RMDSZ követelt.

Az RMDSZ szerint nem ez volt az egyedüli eset, amikor a miniszter a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket hozott anélkül, hogy konzultált volna az érdekképviseletetekkel; Popa kezdeményezésére a kormány nemrég olyan határozatot fogadott el, amely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem – a magyar oktatók és hallgatók által ellenzett – egyesítését. A román hírtelevíziók felidézték, hogy Popát kínos nyelvtani hibái és a nyomdahibáktól hemzsegő egységes tankönyvek miatt is le akarta már cserélni a Szociáldemokrata Párt.

„A tanügyminiszter az egyedüli jó döntést hozta meg azzal, hogy lemondott. Vállalnia kellett a következményét meggondolatlan, szakmailag megalapozatlan lépésének, amellyel zavart okozott több tízezer diák, pedagógus és szülő életében. Szakmai érvek hiányában a románnyelv-oktatást szabályozó kormánycikkelyre nem tekinthettünk másként, mint ámokfutásra, ezért bízunk benne, hogy a kormány a mai ülésén rendezi ezt a kérdést” – nyilatkozta a tárcavezető lemondását követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. (MTI/RMDSZ-közlemény)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-09-27: Közélet - Fekete Réka:

Csak politikai döntés változtathat a helyzeten

Szakmailag már több ízben megindokolták, hogy miért nem lenne jó, ha a tanítók helyett román szakos tanárok tanítanák a román nyelvet a magyar elemi osztályokban, ennek gyakorlati megvalósíthatatlanságát is bebizonyították, a szülők is ellene vannak, már csak politikai döntés változtathat a helyzeten – állítja Kiss Imre. A megyei főtanfelügyelő azt mondta, azzal a reménnyel tartanak ki korábbi álláspontjuk mellett, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábban azt nyilatkozta, ígéretet kapott Liviu Dragneától, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt elnökétől, hogy legkésőbb szeptember végéig a kormány sürgősségi rendelettel visszavonja a szóban forgó törvénymódosító jogszabály vonatkozó cikkelyét.
2018-09-27: Belföld - :

Eltörölték a Popa-cikkelyt (Tanítók oktathatnak románul)

Az RMDSZ kérésére a kormány törölte augusztusban kiadott rendeletének a magyar diákokat hátrányosan érintő cikkelyét, így újra magyar tanítók oktatják a román nyelvet a magyar elemi osztályokban – adta hírül csütörtökön az RMDSZ.