A család fogalmának módosítását célzó népszavazáson való részvételre buzdít a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete. Sajtótájékoztatójukon dr. Fülöp Csaba elnök és Szabó Levente alelnök kijelentette: a javasolt módosításokkal alkotmányos keretek között védjük meg a keresztény családi értékeket.
Dr. Fülöp Csaba elmondta: az alkotmány 48. szakaszának 1. bekezdése jelenleg így szól: „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon, a házastársak egyenlőségén és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását.” A népszavazás során a család fogalmának módosítása kerül az alkotmány szövegébe, miszerint: „a család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon, a házastársak egyenlőségén és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását”. Ezért kérünk minden szavazópolgárt, hogy a szavazócédulán található kérdésre válaszoljon igennel. A Magyar Polgári Párt határozottan kiáll a keresztény házasság és a keresztény család fogalma, illetve intézménye mellett, amely egy férfi és egy nő életközösségén alapul, ezért a házasság és a család alkotmányos megerősítését támogatni kell a népszavazáson – hangoztatta dr. Fülöp.
Szabó Levente alelnök tájékoztatott, hogy Kovásznán a Petőfi utca 2. szám alatti MPP-iroda hétfő délután 14 és 18 óra között, illetve a további hétköznapokon 9–13 óra között várja az érdeklődőket. Ugyanitt lehet a Beke István és Szőcs Zoltán koncepciós pere ügyében támogató aláírásokat leadni.
– Aláírásunkkal kinyilvánítjuk nemtetszésünket, mert hiszünk az elítéltek ártatlanságában, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a szégyenletes ítélettel – öt év letöltendő börtönbüntetés terrorizmus vádjával – nemcsak velük szemben, hanem az egész magyarsággal szemben igazságtalanul jártak el – emelte ki Szabó Levente.