Két nap alatt több mint 900-an írták alá azt a felhívást a Transindex portál honlapján, amely az októberi népszavazás bojkottálására biztatja az erdélyi magyarokat. A felhívás szerint – amelyet román és angol nyelven is közzétettek – a család új fogalmáról szóló népszavazás „felesleges és megalázó”, ezért az aláírók nem vesznek részt rajta, és erre buzdítanak minden romániai állampolgárt.
Az aláírók – zömmel értelmiségiek (tanárok, ügyvédek, mérnökök, orvosok, vállalkozók, egyetemisták, újságírók, nyugdíjasok is), a legismertebb közülük Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es politikus – az egész ügyet figyelemelterelő akciónak tekintik „az ország nagyon is valós politikai-gazdasági problémáiról”.
Szerintük „a referendum nem más, mint a román ortodox egyház és a kormánypártok kísérlete arra, hogy megváltoztassák a közbeszéd irányát, még akkor is, ha ezzel minden jogi és morális alapot nélkülöző módon egy egész társadalmi réteget tesznek közgyűlölet tárgyává”. Emiatt a népszavazáson való részvétel „olyan politikai stratégia legitimálását eredményezné, amely kivitelezhető és bármikor alkalmazható módszernek tekinti az ellenségképzést és a társadalom polarizálását. Ennek támogatását már csak azért is problematikusnak tartjuk a kisebbségi pártok és egyházak részéről, mert ezzel szem elől tévesztik azt, hogy egy hasonló referendum adott esetben pontosan úgy ellenünk is fordítható” – írják.
A következőkben leszögezik: kiállnak „embertársaink, az LMBTQ közösség tagjai mellett, akik semmilyen formában nem szolgáltak rá a minden korban csak a tudatlanságból, most pedig politikai érdekből is rájuk zúduló gyűlölethullámra”, és hozzáteszik: „az a kisebbség, amelyik saját kisebbségeit nem karolja fel és nem védi meg annak jogait, elveszti minden morális alapját saját kisebbségi jogainak követelésére”. Kiállnak továbbá „a nem klasszikus családmodellben élők mellett is”, mert „a referendum kizárná a család meghatározásából nemcsak az egyszülős családokat, az össze nem házasodott szülős családokat, de az unokáikat nevelő nagyszülőket is”, figyelmeztetnek arra, hogy „a család mint intézmény nem kizárólag jogi kategória”, és arra, hogy a referendum „jogi szempontból is értelmetlen, ugyanis a Polgári Törvénykönyv a házasságot jelenleg is csak egy férfi és egy nő között kötendő intézményként határozza meg”.
A bojkott szorgalmazói úgy látják, hogy „a referendumot kezdeményező, keresztény fundamentalista Koalíció a családért egyesület befolyásának térhódítása rossz irányba viszi a közbeszédet, számos alapvető emberi jogot kérdőjelez meg, beleértve a nemi egyenjogúságot is, és ezáltal aláássa az ország és társadalmunk demokratikus fejlődését.
Emberi és kisebbségi jogokat pedig nem bocsátunk népszavazásra.
Már maga a referendum megtartása is, de az esetleges sikere még inkább hatalmas visszalépést jelentene Európa és a világ általános haladásához képest, amelyben a különböző, történelmileg is létezett és sok helyen még létező családformák harmonikusan megférnek egymás mellett” – írják. Végül azt írják, hogy a népszavazás „figyelemelterelő manőver az ország valódi problémáiról, kisebbségellenes, és mint olyan, ránk is veszélyes precedenst teremt, jogilag teljesen értelmetlen és hasztalan, diszkriminálja mind az LMBTQ közösség tagjait, mind a sokféle más családban élőket, további emberjogi restrikciós népszavazásoknak nyithatja meg az utat, és szembemegy a jelenlegi európai és nemzetközi folyamatokkal.