Kovács Renáta még csak 19 éves, de az előző idényben már bajnoki és Román Kupa-győzelmet ünnepelhetett a Sepsi-SIC csapatával. A tehetséges kosárlabdázó a felnőttek közötti első évében is rengeteg tapasztalattal, élménnyel gazdagodott, bízik benne, hogy ez ebben a szezonban sem lesz másként. Az edzéseken a lehető legjobbat hozza ki magából, szeretné, ha a mérkőzéseken több lehetőséget kaphatna, és bizonyíthatná rátermettségét.
– Néhány nap, és kezdődik a bajnokság. Megterhelő felkészülés van mögöttetek, valamint öt edzőmérkőzést is játszottatok. Milyen volt számotokra az elmúlt hat hét?
– Egy eléggé megerőltető felkészülési időszak van mögöttünk, de ez nem újdonság, hiszen minden évben ez a legnehezebb időszak egy kosárlabdázó számára. Úgy érzem, a felkészülési időszakot elég jól bírtam, mivel már egy hónappal korábban elkezdtem az egyéni edzéseket, így talán könnyebben vettem az akadályokat. Kemény hat hét áll mögöttünk, viszont bízunk benne, hogy majd a bajnokság során a javunkat fogja szolgálni, fizikailag jobban bírhatjuk a mérkőzéseket, mint az ellenfeleink. Az edzőmérkőzések hasznosak voltak, egyes mérkőzéseken könnyen vettük az akadályokat, viszont a Sió Kupa keretében nehéz meccseket játszottunk, ami tanulságosnak bizonyult.
– Az előző idényt figyelembe véve mindössze két játékos, Annemarie Gödri-Părău és te maradtál a Sepsi-SIC-nél. Milyenek az új csapattársak?
– Mondhatni, teljesen új kerettel vágunk neki az idénynek. Az új csapattagok új lendületet hoztak, teljesen más a hangulat a pályán és azon kívül is. Olyan kosárlabdázókkal gazdagodott az együttes, akik csodálatos személyiséggel rendelkeznek, és a mérkőzéseken intelligensen játszanak. Úgy gondolom, sokat tudok tanulni tőlük, emellett pedig új barátokra is leltem.
– Mindössze 19 éves vagy, de már bajnokságot és Román Kupa-győzelmet ünnepelhettél a szentgyörgyi csapattal. Második szezonodat kezdted meg a felnőttek között. Milyen egyéni és kollektív célokkal várod a szombaton kezdődő bajnokságot?
– Egyértelműen a bajnoki és Román Kupa-címvédés a célunk, továbbá az Európa Kupában a lehető legtovább szeretnénk menetelni és színvonalas mérkőzéseket játszani. Egyéni célkitűzésem, hogy edzéseken úgy dolgozzak, hogy játékperceket érdemelhessek ki, és ha lehetőséget kapok, akkor a lehető legtöbbet szeretném nyújtani, hiszen ezzel segíthetem csapatomat. A legjobban talán azt szeretném, ha az Európa Kupában is pályára léphetnék.

Fotó: Miska Brigitta
– A bajnokság új felépítését te pozitívan értékeled?
– Az előző idényhez képest elég sokat változott a bajnokság lebonyolítása, viszont nekünk, fiatal játékosoknak az új szabályok lehetőséget biztosítanak a fejlődésre, hiszen az első félidőben kötelezően játszania kell egy huszonhárom év alatti kosárlabdázónak.
– Ebben az idényben is szerepeltek az Európa Kupában. Erős ellenfelek várnak rátok, viszont biztató előjel lehet, hogy Szekszárdon legyőztétek az orosz WBC Enisey csapatát. Mit várhatunk a Sepsi-SIC-től nemzetközi porondon?
– Azt gondolom, a Sepsi-SIC csapatával az elvárások elég nagyok nemzetközi színtéren is. Az biztos, hogy a mérkőzéseknek úgy vágunk neki, hogy a pályán minden tőlünk telhetőt megteszünk. Igyekszünk a lehető legjobbat nyújtani, azonban azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nagyon erős ellenfeleink vannak az Európa Kupa-csoportban. Mindenképp pozitívum, hogy a Sió Kupa 49. kiírásán legyőztük orosz ellenfelünket. Tudjuk, hogy csak barátságos mérkőzés volt, és tétmeccsen nehezebb lesz megismételni ezt a teljesítményt, de biztató előjel. Pozitívan állunk a kihívásokhoz, reméljük, meglesz az eredménye.
– Népes szurkolótábor támogat titeket, akik nemcsak belföldön, hanem a nemzetközi mérkőzésekre is elkísérnek, a hazai meccseken pedig nagyszerű hangulatot varázsolnak a Sepsi Arénában.
– A szurkolótábor számunkra egyértelműen a hatodik játékos minden mérkőzésen. Nagy lendületet és magabiztosságot ad számunkra az ő buzdításuk, támogatásuk. Sokkal több energia van bennünk, amikor ennyi ember biztat minket, velünk együtt örül sikereinknek. Mindig jó érzés tölt el, ha láthatom és tapasztalhatom, hogy ilyen szurkolóink vannak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.