Nem tudja más pénzből megjavíttatni a Mihai Viteazul tér hibáit Sepsiszentgyörgy önkormányzata, ezért perelni fog a kivitelezővel – közölte érdeklődésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Az elöljáró elmondta: 2023-ig érvényes a jótállás a téren elvégzett felújításra, addig nem lehet a város költségvetéséből vagy más forrásból javításokat eszközölni rajta.
A munkát elvégző bukaresti cég ugyan hagyott a város számláin garanciapénzt, de többszöri megkeresésre sem egyezett bele, hogy ezt felhasználják, saját embereit pedig nem küldi ide, hogy a szükséges beavatkozásokat elvégezzék – az alpolgármester azonban nem szeretne még öt évig várni, ezért bepereli a vállalkozást.
A Mihai Viteazul teret több év alatt – a terv 2008-ban készült el, a kivitelezés 2015-ben –, nagyrészt helyi forrásokból újíttatta fel Sepsiszentgyörgy önkormányzata, néhány hiba azonban már az átadásnál szembetűnt: nagyon gyenge a világítás, a lerakott kockakövek pedig több helyen is mozognak. A legrosszabb a helyzet a fenti parkolóban (a Szakszervezetek Művelődési Háza mellett), ahol már több gödör is van – a térről ugyanis nem csupán rózsát és más dísznövényeket loptak el, hanem már kövek is kezdtek eltünedezni. Egy gyors javítás megmenthetné a még meglevőket, erre azonban a jelek szerint semmi remény, hiszen a per jó esetben is több hónapig tartó időveszteséget jelent.