A Romániai Bírák Fóruma közölte: felkérte a nép ügyvédjét, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó törvény módosításaival kapcsolatban. A szervezet kifejtette: azért van szükség erre a lépésre, mert a törvény – kihirdetése és a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után – azonnal hatályba lép, egyes kitételei pedig ellentmondanak a Velencei Bizottság és a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) ajánlásainak.
Klaus Iohannis államfő október 4-én kihirdette a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről szóló, 2004/317-es törvényt módosító jogszabályt, de közölte, hogy továbbra sem ért egyet a parlament által elfogadott módosításokkal. Az Államelnöki Hivatal a kihirdetés után közleményt adott ki, amelyben rámutat: mind Iohannis elnök, mind az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése véleményezést kért a törvényekről a Velencei Bizottságtól, és a testület előzetes állásfoglalásában – amelyet a hónap folyamán megszövegezendő végleges jelentésbe is belefoglalnak – úgy értékelte, hogy a módosítások negatív hatással lesznek a romániai igazságügyi rendszerre, korlátozzák a bírák és ügyészek függetlenségét.
Az ország európai uniós csatlakozása óta először fordul elő, hogy megkérdőjeleződik Románia elköteleződése az EU olyan alapvető értékei mellett, mint a jogállamiság vagy az államhatalmi ágak szétválasztása, és erre a veszélyre az Európai Bizottság, valamint a korrupcióellenes államcsoport, a GRECO is felhívta a figyelmet – fogalmaz a közlemény, amelyben az elnök ismét hangsúlyozza, hogy nem támogatja sem a CSM megszervezéséről, sem a bírák és ügyészek jogállásáról, sem az igazságügy megszervezéséről szóló törvény módosításait. Az államfő ugyanakkor kérte a jogalkotási folyamat újrakezdését, „mielőtt e három jogszabály kifejtené visszafordíthatatlan vagy nehezen korrigálható hatását”.