A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott tegnap a Japán Nagydíjon. A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, pályafutása 71. futamgyőzelme, előnye az összetettben pedig négy futammal az idény vége előtt 67 pontra duzzadt a most hatodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.
Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba. Hamilton pályafutása során ötödször nyert Szuzukában, a futamgyőzelmek számában pedig még 20 hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a rekordot tartó, hétszeres világbajnok német Michael Schumachert, aki karrierje során 91 alkalommal állt fel a dobogó legfelső fokára.
A szuzukai rajtnál Hamilton azonnal levédte a belső ívet, és vezető pozícióban fordult el az első kanyarban, mögé Bottas és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A nyolcadik kockából startoló Vettel az első kör végén már negyedik volt: a rajt után azonnal három pozíciót javított, majd kihasználta, hogy Verstappen és Kimi Räikkönen összeért a célegyenes előtti kanyarban.
A mezőny hátsó felében történt kisebb ütközés nyomán törmelék került a pályára, a takarítás idejére pedig a versenybíróság a negyedik körben beküldte a biztonsági autót. Verstappen közben öt másodperces időbüntetést kapott, mert a Räikkönennel történt csatában szabálytalannak ítélték meg a manőverét. A Safety Car a hetedik körben hagyta el a pályát, Vettel pedig megpróbált behúzni Verstappen elé, viszont túlságosan távolról kezdte meg a manővert, és a holland pilóta már elkezdett befordulni a kanyarba. A két autó összeért, Vettel megpördült és visszaesett a 19. helyre.
Húsz körrel a leintés előtt változatlanul Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, Vettel pedig ekkor már hetedik volt, és hamarosan még egy pozíciót javított. A hajrá kezdetére Verstappen Bottas előzésével próbálkozott, azonban valós esélye nem volt, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, és ha Hamilton győz, Vettel pedig nem második, akkor a brit pilóta megnyeri ötödik vb-címét.
A vb-pontversenyek élmezőnye 17 futam után: * pilóták: 1. Lewis Hamilton 331 pont, 2. Sebastian Vettel 264, 3. Valtteri Bottas 207, 4. Kimi Räikkönen 196, 5. Max Verstappen 173 * csapatok: 1. Mercedes 538 pont, 2. Ferrari 460, 3. Red Bull 319, 4. Renault 92, 5. Haas 84.