Három év alatt ötszörösére nőtt az önkormányzat által támogatott délutáni oktatásban részesülő elemi iskolások száma Sepsiszentgyörgyön. A Diakónia Keresztény Alapítvány által indított Iskola az iskola után programról van szó, amelynek célja a hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek segítése a tanulásban és más készségek elsajátításában.
A rászoruló kisdiákok hetente négy délután maradnak az iskolában, ahol meleg ebédet kapnak, és oktatók segítségével oldják meg a házi feladatokat. A foglalkozások nem csak a biflázásról szólnak, közösségépítő játékokat és különböző gyakorlati tevékenységeket is szerveznek számukra. Az ehhez szükséges összeg egynegyedét a svájci HEKS alapítvány biztosítja, felét a város költségvetéséből teszik hozzá. Az igény egyre nagyobb: míg 2015-ben mindössze a Gödri Ferenc Általános Iskola 24 diákja vett részt a programban, ebben a tanévben – a most csatlakozó Nicolae Colan és Ady Endre iskolák elemistáival – már 195-en vannak, és a megye más településein is többosztálynyi gyermek felzárkózását próbálják megkönnyíteni. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.