Kihirdette Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvényt pénteken, és ezzel az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform utolsó törvénye is hatályba lép.
Az államfő közleményében újfent leszögezte, hogy a jogállamiságot veszélyeztető visszalépésnek tartja a bukaresti szociálliberális kormány által megszavazott igazságügyi reformot, de kifogyott azokból a törvényes eszközökből, amelyekkel megakadályozhatná a törvénycsomag hatálybalépését.
Iohannis az immár hatályos törvénycsomag sürgős módosítását kérte a Velencei Bizottság észrevételei alapján. Felidézte: az elnöki hivatal megkeresése alapján mind az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, mind a Velencei Bizottság – az ET alkotmányjogászokból álló szakértői testülete – előzetes véleményezésben jelezte, hogy az igazságügyi reformcsomagnak számos olyan rendelkezése van, amely nem áll összhangban a jogállamiság és demokrácia szabványaival. A Velencei Bizottság jövő hét végére ígérte részletes jelentését a román igazságügyi reformról, ám addigra már a csomag mindhárom törvénye hatályos lesz.
A bírák és ügyészek jogállását szabályozó, pénteken kihirdetett törvényt a legtöbben azért bírálják, mert a bevezetendő korkedvezményes nyugdíj feltételeivel megbéníthatja az igazságszolgáltatást. Az ellenzéki sajtó becslése szerint a magisztrátusi kar mintegy 30 százalékának esetében teljesülnek az új jogszabályban foglalt nyugdíjazási feltételek, ezért félő, hogy a legtapasztaltabb bírák – köztük a legfelsőbb bíróság tagjai – inkább a nyugállományba vonulást választják, tekintettel arra, hogy ez a speciális nyugdíjaknak köszönhetően anyagilag sem jelent veszteséget számukra.
Az ellenzék azt is aggályosnak tartja, hogy az új szabályozás korlátozza az ügyészek függetlenségét, az ügyészségi vezetők kinevezésénél az államfő már csak egyetlen alkalommal utasíthatja vissza az igazságügyi miniszter jelöltjét.
Sajtóértesülések szerint a kormány hétfőn rendkívüli ülést tart, hogy sürgősségi rendelettel kiigazítsa a frissen módosított igazságügyi törvényeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.