Október 13-án és 14-én rendezték a Bukarest Maraton nemzetközi futóversenyt, ahol közel 8000 versenyző tette próbára magát, köztük a terepduatlon Európa-bajnokságra készülő sepsiszentgyörgyi Dániel Attila is, aki a tíz kilométeres távon harmadikként haladt át a célvonalon.
A két héttel korábban az országos duatlonbajnokságon a huszonhárom év alatti kategóriában aranyérmes Dániel Attila ezúttal egy tíz kilométeres futóversenyen állt rajthoz, ahol rajta kívül ezen a távon több mint 2700 sportoló nevezett. A terepduatlon Európa-bajnokságra készülő háromszéki versenyző már a rajt után az élbolyhoz csatlakozott, ahol a 2016-ban a nyári olimpiai játékokon részt vevő Nicolae Soaréval tartani tudta a tempót, végül pedig a harmadik helyen fejezte be a megmérettetést 33:08 perces idővel.
„Számomra jó felkészülési verseny volt a hétvégi terepduatlon Európa-bajnokság előtt, amelynek Ibiza ad otthont. Bizakodóan álltam rajthoz, tudtam, a fizikai felkészültségemmel nincs baj, és bíztam benne, hogy jó időt és tempót tudok kihozni tíz kilométeren. Igyekeztem mindenre odafigyelni, megfelelően koncentrálni, mert tisztában voltam vele, erős a mezőny. A rajt után hamar kialakult a sorrend, én az első bolyban voltam Nicolae Soaréval és Alexandru Corneschivel. Hárman meglógtunk a többi versenyzőtől, és az első 5 km után sikerült egy közel 500 méteres előnyt kiépítenünk. A végére egy kicsit elfáradtam, de így is nagyon jó idővel, 33:08 perccel végeztem, így a kilométerenkénti átlagom is biztató” – nyilatkozta Dániel Attila, aki köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Prodent, a Sepsi ReKreatív, a Grimas Kft., a Zone3 Triathlon Clothing és az Isostar Románia támogatását.
A 23 éves háromszéki sportoló bizakodó az előtte álló hétvégi versennyel kapcsolatban, reméli, minden úgy alakul, ahogy szeretné, hiszen éremmel térne haza a kontinensviadalról. Tisztában van vele, hogy a mezőny nagyon erős lesz, a legjobb versenyzők teszik próbára magukat, de ellenfeleihez hasonlóan ő is teljes mértékben felkészült az Európa-bajnokságra.
Eredmények, Bukarest Maraton: * 42 km: 1. Hosea Kipkemboi (Kenya) 2:11:31 óra, 2. Joel Kipkogei Kimutai (Kenya) 2:11:59 óra, 3. Kaleb Kashebo (Etiópia) 2:13:22 óra * 21 km: 1. Maxim Răileanu (Moldova) 1:06:54 óra, 2. Marius Bușca (Románia) 1:09:53 óra, 3. Emanuel Daniel Ghergut (Olaszország) 11:11:52 óra * 10 km: 1. Nicolae Soare (Románia) 30:35 perc, 2. Alexandru Corneschi (Románia) 32:23 perc, 3. Dániel Attila (Románia) 33:08 perc. (miska)