Labdarúgás, Nemzetek LigájaEgygólos vereség Görögországban

2018. október 15., hétfő, Sport

A Marco Rossi irányította magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1–0-ra kikapott Athénban Görögország vendégeként a Nemzetek Ligája C-osztályában, így a harmadik fordulót követően a harmadik helyre csúszott vissza a kettes csoportban.

  • Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség
    Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

Az első percekben a hazaiak mezőnyfölényben futballoztak, ráadásul a magyar védők bizonytalanok voltak, azonban a görögök ezt nem tudták kihasználni. A vendégek első lehetőségét a 9. percben Varga Roland szabadrúgása jelentette, amelyet könnyedén hárított a hazaiak kapusa, majd Szalai Ádám fejese kevéssel tévesztett célt. A folytatásban a magyarok egyre jobban játékba lendültek, helyenként az irányítást is átvették a görögöktől. A magyar csapat néhány ígéretes megoldást mutatott be támadásban, ennek eredményeként az első fél órában három görög védőt büntetett sárga lappal a játékvezető. A védelem – amelyben Willi Orbán először léphetett pályára a nemzeti együttesben, Kádár pedig az 50. válogatott meccsét játszotta – a kezdeti bizonytalanság után stabil volt.

A második félidőben kiegyenlített volt a játék, a görögök főleg Konstantinos Fortounis jó megoldásaiban reménykedtek. A 65. percben beadást kihasználva csapata első, kaput eltaláló próbálkozásával Kostas Mitroglou megszerezte a vezetést a házigazdáknak, így a magyar válogatott 2018-ban minden meccsén kapott gólt. A hajrában a magyar csapat nem tudott újítani, így nem volt egyenlítési lehetősége, ellenben a görögök előtt adódott egy nagy helyzet, viszont Gulácsi Péter bravúrral védett. Magyarország továbbra is nyeretlen Görögországban: három döntetlen mellett hetedszer szenvedett vereséget. A magyar válogatott ma 21.45 órától Tallinnban a kettes csoportban pont nélkül álló észtek vendége lesz. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

További eredmények: * A-osztály, 1. csoport: Hollandia–Németország 3–0; 2. csoport: Belgium–Svájc 2–1; 4. csoport: Horvátország–Anglia 0–0 * B-osztály, 1. csoport: Szlovákia–Csehország 1–2; 3. csoport: Ausztria–Észak-Írország 1–0; 4. csoport: Írország–Dánia 0–0 * C-osztály, 2. csoport: Észtország–Finnország 0–1; 3. csoport: Norvégia–Szlovénia 1–0, Bulgária–Ciprus 2–1; 4. csoport: Románia–Szerbia 0–0 * D-osztály, 1. csoport: Lettország–Kazahsztán 1–1, Grúzia–Andorra 3–0; 2. csoport: Moldova–San Marino 2–0, Fehéroroszország–Luxemburg 1–0; 4. csoport: Örményország–Gibraltár 0–1, Macedónia–Liechtenstein 4–1. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 848
szavazógép
2018-10-15: Sport - :

Ismét kikapott a címvédő (Labdarúgás, IV. liga)

A IV. ligás labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában Gelence idénybeli harmadik vereségét szenvedte el, a címvédő ezúttal a Csernátoni FC ellen maradt pont nélkül.
2018-10-15: Sport - :

Rangadót nyert a Puskás ’87 (Minifoci)

A címvédő és listavezető Puskás ’87 egygólos sikerével zárult az OSK elleni rangadója a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokság második fordulójában. Megszerezte idei első diadalát a Téglás Panzió, amely szintén egy találattal bizonyult jobbnak a Milan együttesénél. Nyert továbbá a Mikósokk s az első kört vereséggel záró Szemerja, illetve Bodok csapata, az Amicii–Málnás összecsapás pedig döntetlennel zárult.