A tavalyi siker után ettől a tanévtől bővült a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által támogatott, a Királypingvinek Sportegyesülettel partnerségben megvalósított Bevezetés a sportba elnevezésű program, míg első nekifutásra csak az óvodai nagycsoportosok és az előkészítő osztályosok vettek részt a Sepsi Arénában tartott játékos tornaórákon és csúszkáltak a létesítmény melletti fedett jégpályán, jelenleg az elsősök és a másodikosok is kijárnak hetente egyszer a városszéli létesítménybe.
A megyeközpont minden óvodáját és iskoláját érintő program csoportonkénti, osztályonkénti pontos beosztását már tanévkezdés előtt megkapták az óvodák és iskolák, beépítették az órarendjükbe, így az arénanap a közel 2500 gyermek heti ritmusának részévé vált. A több mint nyolcvan csoport hétfőtől péntekig reggel 8 órától 15 óráig váltja egymást, a két kisebb korosztállyal jelenleg a tornateremben, a nagyobbakkal a jégpályán foglalkoznak, később cserélnek, így mindenki lesz a jégen és a teremben is.
Régebb majd minden gyermek labdázott, mászott fára, játszott a szabadban, ösztönösen helyesen járt és szaladt, de jelenleg ezt sok gyermeknek tanítani kell, mert több időt töltenek a számítógép előtt, mint a barátaikkal a játszótéren – állítja az egyik testnevelő tanár. Szerinte a mozgásban is van logika, és akinek ez nem természetes, azt rá kell vezetni. Ebben segítenek ők a játékos tornaórákon, ahol ügyességi gyakorlatokkal, eszközzel, illetve anélkül végzett mozgássorokkal vonnak be minden gyermeket a foglalkozásokba.
A programnak fontos kiegészítője az egészségügyi felmérés, amit a Pro Vitam diagnosztikai központ munkatársai végeznek. A szűrést tegnap fejezték be, aki hiányzás miatt kimaradt, azt még a jövő héten megvizsgálják. Dr. Dallos-Fejér Katalin gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a vizsgálatok során azt tapasztalták, a gyermekek 4 százaléka túlsúlyos, ami arányaiban nem olyan sok, de az a baj, hogy akinél tavaly is elhízást észleltek, ott a helyzet nem változott, sok esetben jelenleg még nagyobb súlyfölösleget mértek. A szakember átlagban jónak értékeli a megvizsgált gyermekek egészségi állapotát, ellenben kiemelte, nagyon sokuknak lyukas fogaik vannak. A krónikus betegségekről a szülőktől előre értesülnek, ha pedig a család által eddig ismeretlen betegség gyanúja merül fel, azt leírják a kiértékelésbe, és további vizsgálatokra tesznek javaslatot – mondotta.
A program új eleme a mozgásfejlesztés játékos gyógytornával, amit a helyszínen szakember általi szűrés előz meg. Bartók Beáta gyógytornász lapunknak elmondta, száz megvizsgált gyermekből legalább hetven lúdtalpas, és nagyon sok a helytelen tartású gyermek, ami később komoly panaszokat okozhat. Ahol egyéni fejlesztésre, gyógytornára van szükség, ott jelzik a szülőknek, de az arénanapokon is lesz gyógytorna játékos formában.
Egy másik alprogram a tehetséggondozás, ez délutáni sportórákat jelent azok számára, akik rendszeresen szeretnének mozogni és ismerkedni egy vagy több sportággal.
Miklós Ervin programvezető lapunknak elmondta, ez a kezdeményezés szorosan kapcsolódik a Királypingvinek Sportegyesület és a Bevezetés a sportba program szemléletmódjához, miszerint az öt-tizenegy éves gyermekek számára az a legegészségesebb, ha több sportágba is bepillantást nyernek. A tevékenységek alatt állandó asszisztensi felügyeletet biztosítanak, a júniusig tartó program költségvetése 630 ezer lej. Kernászt Huba, a Királypingvinek edzője és Miklós Ervin hangsúlyozta a Székelyföldi Jégkorong Akadémia szerepét, amelynek célkitűzése a minél több várost érintő jégkorongsuli elindítása, amit helyi szinten kiegészítettek a több korosztályt átfogó és többféle mozgásba bevezető programmal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.