Több mint háromezer euró gyűlt össze a Diakónia Keresztyén Alapítvány és az Írisz Ház által a zabolai Mikes-kastélyban tartott múlt heti jótékonysági esten, amelynek bevételét értelmi fogyatékkal élő fiatalok számára létesítendő védett lakások építésére fordítják. Meghívott előadóként fellépett a sérültekből álló hollandiai All Star zenekar, az anyagi nyereség a helyi támogatók által adományként biztosított vacsora befizetéseiből és a képzőművészeti aukció felajánlásaiból származik.
A jótékonysági est sikere annak az összefogásnak köszönhető, ahogyan a támogatók a rendezvény mellé álltak – véli Makkai Péter, az Írisz Ház vezetője. A zabolai kastély tulajdonosai házigazdaként, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete tagjai és a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola diákjai a finom étkek elkészítőiként és felszolgálóiként járultak hozzá a közel száz résztvevővel megtartott est sikeréhez, a megyeközponti Bertis cég támogatóként a vacsorához biztosította a nyersanyagot. Néhány erdélyi képzőművész részfizetős alapon ajánlotta fel alkotását, huszonhét munkából tizenkettő a helyszínen gazdára talált.
A Menora védett otthon alapkövét tavaly októberben tették le. A 453 ezer eurós beruházás induló tőkéjével a németországi és holland partnereknek köszönhetően már rendelkezik az alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület eddig a területtel járult hozzá a megvalósításhoz, jelenleg a helyi tűzoltóság engedélyére várnak, hogy elkezdhessék az építkezést – mondotta Makkai Péter.
A zabolai jótékonysági est túlmutat egy rendezvényen, itt összefogásról van szó – állítják a szervezők, akik szerint az eredmény hosszú távon mutatkozik meg. A védett lakásokért meghirdetett aukció még október végéig nyitott ( tájékoztatás az iriszhaz.wixsite.com.aukcio internetes oldalon), de azt követően is gyűjt az alapítvány a létesítmény építésére, amely közel húsz lakásban fogadja a fogyatékkal élőket egyedül, illetve párjaikkal együtt.