Három közúti balesetet jegyeztek Sepsiszentgyörgyön hétfőn – közölte a rendőrség. Két esetben a megfelelő követési távolság be nem tartása okozta a balesetet. Az Erzsébet park mellett egy autó belerohant az előtte levőbe, egy utas megsérült.
Az Oltmező úton három egymást követő gépkocsi károsodott. A középső vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A harmadik baleset a Gödri Ferenc utcában történt. Egy személygépkocsi elütött egy bicikliző kislányt. Ez utóbbira úgy derült fény, hogy a 11 éves kislányt édesanyja a megyei kórház sürgősségi osztályára vitte. A szolgálatos orvosnak kötelessége minden gyanús esetet jelenteni, és most is így járt el.
A rendőrök azonosították a gépkocsit és annak 52 éves vezetőjét, aki azt nyilatkozta, a kislány hirtelen kihajtott az ortodox templom melletti közről. Miután megtörtént az eset, a kislány azt mondta, semmi baja, és elment. A rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása gyanújával bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre közölte, a folyamatban levő vizsgálat az eset minden vetületére kiterjed, arra is, hogy egy 11 éves kislány mit keresett biciklivel közúton. (sz.)