Díjazott háromszékiek

2018. október 19., péntek, Nyílttér

A hagyományokhoz híven az idén is október második szombatján került sor az Apáczai-díj kiosztására, valamint a Mákvirág-díj átadására Szovátán a Teleki Oktatási Központban. Az előbbit kétévente, az utóbbit évente tartják.

Az Apáczai-díjat pedagógusok, a Mákvirág-díjat pedig tanulók érdemlik ki. Ugyancsak diákok nyerhetik el magyar nyelv- és irodalomból a Kós Károly-, matematikából a Bolyai-díjat. És minden alkalommal ott vannak a háromszékiek, akik eredményes munkájuknak köszönhetően örülhetnek ennek az elismerésnek.
Az Apáczai-díj azokat az aktív vagy nyugdíjas pedagógusokat illeti meg, akik tudományos munkásságuk gyümölcsét könyvben, rangos tudományos folyóiratban avagy internetes oldalon teszik közkinccsé. Ez a legmagasabb szintű díj, amit a tudománnyal foglalkozó pedagógus a Pedagógus Szövetségtől elnyerhet. Az RMPSZ mellett létrehozott Tudományos Tanács bírálja el a beküldött munkákat, s három szakterületen oszthat Apáczai-díjat: természettudományok, humán tudományok és pszichopedagógia területén. A díjat 2004-ben alapították, idén nyolcadszor osztják ki. Jelentkezni csakis olyan alkotásokkal lehet, amelyek az előző díjkiosztás után láttak napvilágot. Az évek során sok kiváló kutató iratkozott fel a díjnyertesek listájára, olyanok is, akik más rangos tudományos elismeréssel is rendelkeznek, de számukra fontos a pedagógusi díjért is megküzdeni. Megyénk kutakodó pedagógusai egyetlen kiírásról sem hiányoztak, többen is hazahozták a kis fémszobrocskát, az Apáczai-díjat. Ebben az évben Tibád Sándor nyugalmazott berecki tanár iratkozott fel a díjazottak listájára Templom és történelem. Lemhény az évszázadok szorításában című művével. E könyv előtt több kiadvánnyal is jelentkezett már, ez az alkotása méltó összegezése eddigi munkásságának, mert nem csupán egy falu, egy település múltjába tekint vissza, de következtetéseivel, meglátásaival a környék, sőt egész Székelyföld életforma-változásaiba, különösen az egyház és az iskola kapcsolatrendszerébe bepillantást enged. Hadd tegyem hozzá, hogy korábbi években is termett Háromszéken Apáczai-díjas, József Álmos a díj ezüst fokozatával is büszkélkedhet, mint ahogy Török Árpád is, aki éppen most lett gazdagabb a díj ezüst fokozatával, amelyet Emléktöredékek útikönyve című könyvével érdemelt ki. Apáczai-díjasunk még a megelőző évekből ifj. Brassai László, dr. Péter Sándor, dr. Borcsa János, dr. Erdély Judit. Persze, minden alkalommal többen is benyújtják munkájukat, s közülük az arra érdemesek dicséretben, illetve elismerésben részesülnek. A mostani megmérettetésre Kis Emese, Benkő Emő, Bede Erika, Benkő Klára, Barabás Mihály, Antalka Ágota, a díjazott Tibád Sándor, Dancs Árpád, az ugyancsak ezüst fokozattal díjazott Török Árpád, Salamon Ferenc, Nagy Éva, Kátai Zsuzsanna pályázott.
Fontos elismerésnek számít a Kós- és a Bolyai-díj. A döntésre felkért szakemberek a különböző versenyek, vetélkedők eredményeit figyelembe véve választják ki, pontozással, a IX–XII.-esek közül évfolyamonként azt az egyetlen diákot, aki a megelőző tanévben a legsikeresebb volt a hazai magyar oktatás egészét tekintve. Tehát mindkét tárgyból négy-négy díjazott van, a nyolcból három pedig Háromszékre, a Székely Mikó Kollégiumba került. A tavaly IX.-es Kovács Petra magyarból (felkészítő tanára Tókos Ibolya), a X.-es Miklós Csenge és a XII.-es Máthé Zsolt pedig matematikából (felkészítő tanár Ugron Szabolcs, illetve Deák Éva) vívta ki az első helyet. Mákvirág-díjat minden magyar középiskolával rendelkező megyéből négy tanuló kaphat, akik a múlt tanévben mind a tanulásban, mind a közösségi és kulturális tevékenységben kitűntek. Megyénkből a következő tanulók vehettek részt a Szovátán tiszteletükre szervezett táborozáson (a magyar irodalom és a matematika kitüntetettjeivel együtt): Kotró-Kosztándi Anna IX. (bronz fokozat, Székely Mikó Kollégium), Czira Borbála X. (ezüst fokozat, Nagy Mózes Főgimnázium), Deák Gellért Gedeon (ezüst fokozat, Kőrösi Csoma Sándor Líceum), Dáni Eszter XII. (gyémánt fokozat, tehát négy éven át Mákvirág-díjas volt, Nagy Mózes Főgimnázium).

Péter Sándor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-10-19: Magazin - :

Veszélyeztetett világörökség (Éghajlatváltozás)

Az UNESCO világörökség listáján szereplő, a Földközi-tenger térségében található Velencét, az aquileiai patriarchális bazilikát, Türoszt és Epheszoszt fenyegeti egyebek mellett a tengerszint emelkedése, mutatott rá egy, a Natures Communications című tudományos folyóiratban kedden megjelent tanulmány.
2018-10-19: Nyílttér - Iochom István:

Kitüntették Szőcs Piroskát (Hároméves az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete)

Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete hétfő este a Vigadó emeleti dísztermében ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját. A tagok mellett azok is jelen voltak, akik az elmúlt időszakban a szervezet munkáját önzetlenül segítették. A születésnapi rendezvényen harmadik alkalommal adták át a Közösségépítő nő díjat, amely elismerés azok számára, akik hisznek a közösség erejében, együttműködésre sarkallnak, támaszt és segítséget nyújtanak, valamint példaértékű szerepet vállalnak a társadalom fejlődésében.