Nem tervez beruházni sem a szállítási tárca, sem pedig az országos vasúttársaság annak érdekében, hogy újjáépítsék a júniusi áradásokkor megrongálódott bodolai vasúti hidat. Az illetékesek válaszát Bodzavidék szenátora, Gheorghe Baciu ismertette közleményében, miután az előző időszakban több alkalommal jelezte Bukarestben, hogy az érintett szakaszon felfüggesztett vasúti forgalom 50 ezer lakost érint hátrányosan.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Tatrang folyó felett vezető kőhíd összeomlásával megszűnt a vasúti forgalom a Brassó–Szászhermány–Bodzaforduló szakaszon. A Népi Mozgalom Pártjának háromszéki honatyája szerint a térségben élők közül sokan ingáznak – köztük brassói gyárak és intézmények alkalmazottjai –, akik azóta is nélkülözik az olcsó vasúti közlekedést.
Gheorghe Baciu szeptember elején, majd később a szállításügyi minisztériumot érintő szenátusi szavazáson is felvázolta a helyzetet Lucian Șova tárcavezetőnek. A miniszter akkor szóban ígéretet tett arra, hogy elkülönítenek ötmillió eurót az infrastruktúra helyreállítására, és a következő évben újraindulhat a vonatok közlekedése az érintett szakaszon.
Október elsején végül megérkezett a hivatalos válasz is, amelyről Baciu úgy nyilatkozott, tartalma valósággal megdöbbentette. A Ion Iordăchescu államtitkár által jegyzett válaszlevélben ugyanis az áll: a bodolai vasúti híd újjáépítésére nem irányoztak elő pénzt sem állami, sem pedig az országos vasúttársaság költségvetéséből, de más forrásokból sem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.