A 125. alkalommal bemutatott előadás elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik, és nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai arra ösztönzik a nézőket, hogy vegyenek részt a játékban saját történeteikkel, „rádöbbenéseikkel” – áll az előadás ajánlójában.
Aki belép az előadás játékterébe, lehetőséget kap, hogy a románok és magyarok viszonyáról szóló esetleges előítéleteket átértékelje magában. A produkció annak a törekvésnek a jegyében fogant, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, és ennek jó eszköze lehet a színház művészete.
Az Osonó Színházműhely mindenkori célja, hogy a létrejövő előadásokon túl párbeszédet kezdeményezzen a nézőkkel, arra inspirálva őket, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a világban. A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése nyomán az Ifjúsági Nagy Károly Díj nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, 2017-ben pedig Európai Tehetségponttá vált.
A németországi vendégjátékot az ingolstadti Petőfi Kör Magyar Kultúregyesület szervezi, és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg. A turnén Elek Ágota, Mucha Oszkár, Briana Macovei, Pászka Gáspár, Babos Anna és Iancu Constantin David játssza az előadást. Technikus: Macsuka Patrik, projekttanácsadó: Nina Țînțar.