Előbb a falu monográfiája született meg. Merthogy a Google Zalánpatakról csak annyit tudott, hogy Károly herceg.
És az ott született fiatalember – különösképp, hogy már kisgyerekkorában megkapta a szülőhely szeretetének édes betegségét – nem hagyhatta annyiban: meg kellett írnia a falu történetét. A kezdetektől, az 1692-es üveghuta alapításától, amit a nép nyelve üvegcsűrnek hívott, a zalánpatakiak meg évegcsűrnek ejtettek. S ha már megírta Zalánpatak hiteles történetét, a fiatalember – akit Préda Barnának hívnak, és aki nemcsak elméleti helytörténésszé képezte magát, de falumúzeumot is alapított – úgy gondolta, az évek során hozzácsapódott történeteket is érdemes átmenteni. Hát így született az Azok az évegcsűri legények című, a Bod Péter Megyei Könyvtárban csütörtök este bemutatott, szintén helytörténeti jellegű, de ezúttal a falu embereit, történeteiket ismertető kötet.
A könyv két fő adatközlője, történetmesélője Préda Barna nagytatája, Farkas József volt vadászmester, illetve Préda Jenő muzsikus, de mások – köztük már nem élők – is elmondták olykor tanulságos, többnyire szórakoztató történeteiket magukról, családjukról, a falu régi embereiről, úgyhogy – a kiadvány lektora, Péter Sándor szerint – nincs olyan zalánpataki, aki ne szerepelne benne. Néhány történet a könyvbemutatón is megelevenedett, hiszen Farkas József és Préda Jenő is jelen volt az eseményen, utóbbi nemcsak „szereplői” minőségében, hanem muzsikusként is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.