Bérek alakulásaCsökken, nő vagy befagyasztják?

2018. október 22., hétfő, Belföld

Egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak az elmúlt napokban a kormány miniszterei a fizetések növeléséről, és napvilágot látott egy dokumentum, melyet az Európai Bizottságnak küldött a kabinet, és amelyben a béremelések befagyasztását javasolják jövőtől, hogy tartani tudják a költségvetési hiányt.

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter elutasította azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint nem lenne pénz nyugdíjakra és fizetésekre, és kifejtette: „jóllehet a napokban felmerült egy olyan forgatókönyv, amely szerint már 2020-ban alkalmazzák a 2022-es bértáblát, a bértörvényt abban a formában léptetjük érvénybe, ahogyan azt elfogadta a parlament, azaz a bérek évente, a 2022-ben érvényes bérhez képest számított különbség 25 százalékával nőnek”. „Mi több, az Országos Előrejelzési Bizottság által közölt adatok elemzése után felmerült annak a lehetősége, hogy a minimálbér még idén nőjön, és bevezessük a diplomás minimálbért” – jelentette ki.

Lia Olguța Vasilescu közlése szerint november elsejétől a bruttó minimálbér 2080 lejre nőhet, és azt is fontolgatják, hogy a felsőfokú végzettségű alkalmazottak bruttó minimálbére 2350 lej legyen. Jelenleg az országos bruttó minimálbér 1900 lej. A kormány korábban a munkaadókkal és a szakszervezetekkel abban egyezett meg, hogy 2019. január elsejétől emelkedjen az összeg 2000 lejre. Az intézkedés elsősorban a magánszférát érinti, mert a közszférában a fizetések nagy hányada meghaladja a bruttó 2000 lejt.

Vasilescu egyébként Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy Florin Câţu, a Nemzeti Liberális Párt szenátora ugyancsak közösségi oldalán nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, amelyet a kormány küldött az Európai Bizottságnak, és amelyben a fizetések befagyasztásáról van szó a közszférában. A dokumentum azt írja, hogy a fizetések a 2018. decemberi szinten maradnak, azaz nem alkalmazzák tovább a bértörvény előírásait. „Világos, hogy a nyugdíjtörvény nem több, mint porhintés. Nincs pénz a fizetésekre, a Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció hazudik, amikor azt ígéri, hogy megduplázza a nyugdíjakat” – jelentette ki Câţu.

Válaszként Eugen Teodorovici pénzügyminiszter „nyilvános munkadokumentumnak” nevezte a kimutatást, és bejelentette: az is szóba került, hogy már 2020-ban alkalmazzák a 2022-es bérrácsot, hogy megmutassák: „nagyon biztosak” abban, amit tesznek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2018-10-22: Világfigyelő - :

Több százezres tüntetés Londonban a brexit ellen

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen.
2018-10-22: Belföld - :

Pontosít a miniszter

Az igazságszolgáltatás törvényeit módosító sürgősségi kormányrendelet polgári törvény, nem lehet visszamenőleges érvényű, tehát semmiben nem veszélyezteti a stabilitást – nyilatkozta vasárnap Tudorel Toader igazságügyi miniszter.