Victor Ponta volt miniszterelnököt választották vasárnap a Pro Románia párt elnökévé az alakulat első kongresszusán.
A 876 szavazati joggal rendelkező küldöttből 871-en Pontára adták voksukat. A párt első alelnökeinek Nicolae Bănicioiut, Daniel Constantint és Sorin Cîmpeanut választották. Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy célja egy megbízható emberekből álló csapatot összeállítani, akikkel kidolgozzák az ország fejlesztésének mestertervét. Kifejtette: Románia fejlesztése csak az Európai Unióban mélyebben integráltan képzelhető el. Ez ügyben a Pro Románia már jövő héten kéri felvételét egy olyan európai pártcsaládba, amelynek célkitűzése az egység és a fejlődés. Az új politikai alakulat először a 2019-es európai parlamenti (EP) választásokon mérettetik meg. Úgy fogalmazott: egy vezetőnek maga után kell húznia pártját és nem a mélybe rántania azt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.