Október 20-án Jászvásár harmadszor adott otthont a Prime Dance Trophy nemzetközi táncversenynek, ahol több mint húsz tánciskola és klub 1500 táncosa vett részt. A megmérettetésen a Sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza és a Love to Dance Egyesület közös csapata is próbára tette magát, és négyszer a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
A népes mezőnyt felvonultató viadalon az amatőr és hivatásos táncosok külön versenyeztek, a sepsiszentgyörgyi csapat 39 gyerekkel és négy produkcióval lépett parkettre Street Dance táncstílusban. A Star Wars című produkció a mega formáció kategóriában a legjobbnak bizonyult, továbbá a legjobb táncért különdíjat is kaptak. A háromszéki táncosok a csoport kategóriában két korosztályban is taroltak: az I Like Drilling című produkció az ifjúsági, a Pump It nevű performance pedig a gyerekcsapatok között bizonyult a legjobbnak. Végezetül a duó kategóriában Zsigmond Zsanett és Rianna-Ecaterina Trandafir a Sweet Divas produkcióval utasított mindenkit maga mögé.
„A Star Wars című táncunkat négy másfél órás próba után vittük színpadra, a mozdulatokat Cosma Levi Lennon hiphopkoreográfus tanította a gyerekeknek. A másik három táncunkkal is két hét gyakorlás után léptünk fel, a duett pedig a két lány saját koreográfiájával nyert első helyezést. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen sokat dolgoztak, valamint köszönöm Kerekes Jenő igazgató úrnak és a szülőknek a támogatást. Két hét múlva újabb versenyünk lesz, ami igazán nagy kihívás számunkra, hiszen Románia legszínvonalasabb hiphopviadaláról van szó, mi pedig kezdőként veszünk részt” – nyilatkozta Molnár Enikő táncoktató, aki a hétvégi versenyen zsűritagként értékelte a táncosok előadásait.

A sepsiszentgyörgyi táncosok: Andreea-Victoria Alexandrescu, Ioana Anton, Barabási Janka Johanna, Bartha Csilla, Alexandra Bălănică, Brianna Bălănică, Berecz Andreea, Bernad Andreea, Bezsnei Abigél, Bianca-Vasilica Boriceanu, Beatrice-Florena Boriceanu, Denisa-Maria Cernescu, Coman Emilia, Csutka-Daczó Zsanna, Dima Cosmin, Dobri Anita, Galang Nicole Anne, Gombos Andrea, Imreh Izabella, Imreh Diána Andrea, Karácsony Adrienn, Koós Adrienn, Konát Barbara, Laslo Renáta Brigitta, Moldovan Andreea, Mara-Ioana Pandele, Ana-Maria Popa, Sándor Mátyás, Szakács Johanna, Sylvester Henrietta Vanda, Diana-Oana Turturică, Rianna-Ecaterina Trandafir, Tódor Maia, Ştefania-Alexia Toma, Andreea-Mălina Urdă, Vass Barbara Nikolett, Vlăsceanu Andrea Renáta, Zsigmond Zsanett, Andrada Bercea. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.