Módosítani kívánják a vadászati törvényt. A parlament és a kormány terve szerint a továbbiakban könnyebben ítélhetnének meg kártérítést a vaddisznók okozta mezőgazdasági károkra. A gazdák számára könnyítést jelentene, hogy nem kellene bizonyítaniuk: biztosították az állandó védelmet és őrzést.
A parlament mezőgazdasági bizottsága az elmúlt héten Gyulafehérváron ülésezett, ott esett szó a vadászati törvény tervezett módosításairól. A vadkárokat elszenvedő gazdákon kívül a tervek szerint kárpótlást nyújtanának a vadak okozta közúti balesetben megsérült járművek tulajdonosainak is.
Eddig a gazdák igen nehezen tudtak eleget tenni a kultúrák védelmét illető kötelezettségeiknek. Szinte lehetetlen volt, hogy kultúráik megfelelő őrzését meg tudják oldani. Területeiket nem tudták folyamatosan őrizni, az esetek többségében a termelő, a gazda maradt a kárral. A módosítással ezek a kötelezettségek megszűnnek – mondta az ülésen Ioan Deneș, az Erdő- és Vízügyi Minisztérium tárcavezetője.
Amennyiben módosítják a vadászati törvényt, egyszerűsödik a vaddisznók okozta veszteségek utáni kártérítés odaítélésének folyamata is. A kár tényét az Erdészeti Őrség (Garda Forestieră) fogja megállapítani, a kártérítést az állam közvetlenül a gazdáknak fizeti ki. Ha a vadásztársaságok nem tartják be kötelezettségeiket, az állammal szemben kell elszámolniuk a kártérítésekről.
Alexandru Stănescu, a mezőgazdasági bizottság elnöke szerint két hét múlva közös ülést tartanak a környezetvédelmi bizottsággal, a vadászati törvény módosításának tervezetét ezt követően terjesztik a képviselőház elé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.