Mi, hol, mikor

2018. október 25., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Konferencia a sajtószabadságról
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének szervezésében október 25–28. között Sepsiszentgyörgyön tartják a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának idei összejövetelét. A rendezvény keretében október 26-án, pénteken Kovászna Megye Tanácsának dísztermében előadással egybekötött konferenciára kerül sor, amelyre meghívják a Háromszéken tevékenykedő újságírókat, szerkesztőket, fotóriportereket, filmeseket és a téma iránt érdeklődőket.

Regisztráció 9.30-tól. A székelyek címerétől a székelyek zászlajáig címmel Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja tart előadást. Kávészünet után következik a konferencia a sajtószabadságról. Vitaindító előadást tart Brînduşa Armanca újságíró, egyetemi tanár.

 

Őrtűzgyújtás
SEPSISZENTGYÖRGYÖN a Pacén, a Liba csárda fölött őrtűzgyújtás lesz október 28-án, vasárnap, Székelyföld autonómiá­jának napján 17.30 órától. Beszédet mond Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, igét hirdet Kovács István unitárius lelkész. A szervezők minden, autonómiáért elkötelezett polgárt várnak. A rendezvényről élőben kapcsol a Magyar Televízió (M1).
KÉZDIVÁSÁRHELYEN vasárnap 17.30-kor a megszokott helyen, a város Szentkatolna felőli kijáratánál, a cukorrépatelepen kerül sor az őrtűzgyújtásra.

 

Színház
70 ÉVES A TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A mai program: 16 órától Színészportrék – szabadtéri fotókiállítás-megnyitó a Szabadság téren; 17 órától 19. századi sepsiszentgyörgyi színházvilág: nyomok és színészóriások – Bartha Katalin Ágnes előadása a Magmában; 18 órától Hetvenből húsz – Pálmafák – a sepsiszentgyörgyi színház arcai (1970–1990) – Nászta Katalin előadása a Magmában; 19 órától Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka) a kamarateremben.

Arra kérik a közönséget, osszák meg azokat az emlékeket, színházi dokumentumokat, fotókat, újságcikkeket, egyéb relikviákat, amelyek a színház történetéhez kapcsolhatók, további feldolgozás és dokumentálás céljából. Színháztörténész szakértők a Magmában október 25–26-án 15–17 óráig, október 27-én 15–16 óráig helyben sokszorosítják és vissza is adják a relikviákat.

 

Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház ma, pénteken és szombaton 11 órától szabad előadásban játssza a Tündérek tenyerén című babajátékot a stúdióteremben. Az előadásra a jegyek előfoglalását a 0755 335 400-as telefonszámra (Csüdöm Eszter) várják. Jegyeket váltani az előadások előtt fél órával lehet a helyszínen 7 lejért.

 

Könyvbemutató
SZÉKELY ZSOLT, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docensének Felső-Háromszék településfejlődése az őskortól a 17. századig című tanulmánykötetét ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében mutatják be. Házigazda: Boér Hunor.

 

Kiállítás
BÁLINT BEÁTA ÉS DOBAI-PATAKY ZSUZSA önképző festők Lásd és érezd! című festménykiállítása nyílik meg a MERT – Magyar Erdélyért Egyesület szervezésében csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Köntés Galériában (Csíki utca 5. szám).

INGYENESEN LÁTOGATHATÓ ma 16–20 óráig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a budapesti Néprajzi Múzeum kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón, valamint A reformáció Európa keleti részén – Erdély című vándorkiállítás, melyet most utoljára láthatnak.

 

Zene
HANGVERSENYÉVAD. Október 26-án 19 órától a Tamási Áron Színház ad otthont a 2018/2019-es hangversenyévad nyitó koncertjének, melyre a Brassói Filharmónia népszerű, de egyben különleges repertoárral, Bartók Béla Magyar képek művével készül. Az est különlegességéhez társul Joseph Haydn Esz-dúr kürtversenye, és Johannes Brahms Magyar táncok című műve, illetve Kodály Zoltán Háry János szvitje gazdagítja az estet.

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.30-tól Az első ember román felirattal; 16.45-től Látlak román felirattal; 19-től Lajkó – Cigány az űrben román felirattal; 19.15-től Secretul fericirii románul beszélő; 20.45-től Izlandi amazon román felirattal; 21-től Halloween román felirattal.

 

Kittenberger-emléknap
A sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet-Magyarország Kulturális Központja és a Vadon Egyesület október 26-án 17 órától a Kittenberger Kálmán-emlékévben Kittenberger-emléknapot szervez Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében. Tudományos előadást tart Szigeti Edit, a Nimród Vadászújság szerkesztő főmunkatársa és Szabó Zoltán nyugalmazott kerületi fővadász.

 

Csodalámpa Olvasóklub
A Bod Péter Megyei Könyvtár olvasásnépszerűsítő vakációs foglalkozást szervez III. osztályos sepsiszentgyörgyi gyermekeknek az őszi vakációban, október 29. és november 2. között. Végvári Imre Jövőmenők című meséjét és Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola című kisregényét olvassák fel a foglalkozásvezetők, majd a gyermekek játékos módszerekkel, illetve kézműves technikákkal megelevenítik, feldolgozzák az olvasottakat. A hét során versekkel, dalokkal, érdekes kísérletekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A program hétfőtől péntekig 10–14 óráig zajlik. Jelentkezni október 27-ig lehet a 0267 351 609-es telefonon vagy személyesen, a könyvtár gyermekrészlegén.

 

Röviden
KÖZÉLETI FÓRUM. Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő Autonómia vagy megalkuvás  címmel közéleti fórumot szervez ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Vártemplom új gyülekezeti termében. Meghívott előadók: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc miniszterelnöki biztos.
ÁRAMSZÜNET. Gelencén ma és pénteken 8–17 óráig, Árkoson ma 9–12 óráig; Kézdivásárhelyen a Petőfi Sándor, Tóth Sámuel, Ady Endre utcában, a 70-es és 73-as udvartérben pénteken 11–13 óráig; Dálnokban ma 8–15 óráig, pénteken 8–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás. Mikóújfaluban október 26-ig naponta többször is árammegszakítás lesz javítási munkálatok miatt.
IVÓVÍZ.  A Közüzemek Rt. felfüggeszti az ivóvíz-szolgáltatást ma 9–15 óráig Sepsiszentgyörgyön a László Ferenc utcában, a Táncsics Mihály utcában a Vasile Goldiș utca és a Hársfa utca közötti szakaszon, a Székely Nemzeti Múzeumban, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban és a Tervezőintézetben.
REISINGER JÁNOS irodalomtörténész Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 18 órától az Utolsó ítélet szereplői és jelentése című előadásában Michelangelo újabb, bibliai ihletettségű alkotására tér ki részletesebben. A belépés ingyenes, a témakörre vonatkozó könyvek, folyóiratok és cd-k hozzáférhetők a helyszínen.
EZÜST AKADÉMIA. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban ma 18 órától Gergely Orsolya egyetemi adjunktus tart előadást Született feleségek? Női szerepek és szerepelvárások tegnap és ma címmel.
ELŐADÁS. Kozma Szilárd nagycsaládos, csíkszeredai asztrológus előadás-sorozatot indít Kézdivásárhelyen Pozitív életvezetés és sorsirányítás a komoly asztrológia és az egyetemes törvények megismerése segítségével címmel. Az első előadás ma 18 órától kezdődik az Erzsébet Teremben, a sorozat csütörtök délutánonként, kéthetes rendszerességgel folytatódik.
SZÉKELY ŐSTÖRTÉNETI KLUB indul ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház pincéjében Kósa Ferenc mérnök, őstörténet-kutató vezetésével, aki a székelyek szkíta-hun származásáról tart előadást. A mostani téma: Szkíta-hun királyok, vezérek nevei helységnevekben  Székelyföldön, Erdélyben, a Kárpát-medencében, egész Európában.
TÁMOGATÓCSOPORT. Pénte­ken 17 órától Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly
utca 7. szám alatt zajlik a támogatócsoport találkozója a mellrákkal érintettek, hozzátartozóik és mindazok számára, akiket érdekel a mellrák probléma. Meghívott Barabás Hajnalka pilates oktató. Érdeklődni, jelentkezni Incze Zitánál a 0724 511 363-as telefonon.
HIBAIGAZÍTÁS. A keddi Gazdakörbnen A vártnál kevesebb répa termett című cikkben tévesen írtuk a támogatások elnyeréséhez szükséges minimális hektáronkénti répatermés mennyiségét. A minimális mennyiség 26,4 tonna hektáronként, és nem 24,6 tonna. (bokor)

 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sport utcai 4-es Galenus (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1487
szavazógép
2018-10-24: Belföld - :

Bírság magyar nemzeti szalagokért

Ötezer lejre bírságolta meg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt a Hargita megyei prefektúra – tudatja a Székelyhon. A kormányhivatal ezúttal is a közterületekre kihelyezett piros-fehér-zöld szalagokat kifogásolja, amelyekkel az október 23-i emléknap alkalmából díszítették fel a várost.
2018-10-25: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
az angyalosi
SIMON GÁBOR
46 éves korában tragikus körülmények között elhunyt.
Temetése 2018. október 26-án, pénteken 14 órakor lesz az angyalosi családi háztól.
Pihenése legyen csendes.
Gyászoló hozzátartozói
4308570