Ingyenes egészségügyi szűrésHelyi szakorvosok vizsgálnak két községben

2018. október 25., csütörtök, Közélet

Népszerűnek bizonyult Rétyen a kedden kezdődött kétnapos egészségügyi szűrés, az Antos-kúriában berendezett szakrendelők reggeltől délutánig zsúfolásig teltek a helyi iskola diákjaival és a vizsgálatokra jelentkező felnőttekkel. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, partnerségben a Romániai Máltai Szeretetszolgálattal, uniós pályázaton elnyert összegből indította a hároméves programot tizennégy erdélyi megyében, ennek első állomása Háromszék.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

 A rétyi Antos-kúriában már vasárnap és hétfőn is nagy volt a sürgés-forgás, mivel a program lebonyolítóinak egyfajta felkészítőt tartottak, és a szűrést próbaüzemben megkezdték. Háromszéken a Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a projekt koordinátora, a szolgálat tíz-tizenöt önkéntese négy hónapja dolgozik azon, hogy a kiválasztott települések lakosságát minél szélesebb körben bevonja az egészségügyi felmérésbe. Tischler Ferenc, a Máltai hazai országos főtitkára lapunknak elmondta, kapuról kapura bekopogtak mindenkihez, hogy feltérképezzék, van-e igény a szűrésre, és aki igent mondott, ahhoz visszatértek, kitöltötték az adatokat tartalmazó kérdőívet, hogy amikor a szűrésre jelentkeznek, ne kelljen ezzel tölteni az időt. Ez a gyakorlatban jónak is bizonyult, mert a vizsgálatok napján nem kellett az embereknek várakozniuk, és nem a papírformaságokkal kellett foglalkozniuk a szervezőknek és az orvosoknak, hanem a vizsgálatokkal.

A gyermekek szemészeti és ortopédiai szűrésen vettek részt, a felnőttek szemészeti és belgyógyászati vizsgálatra, valamint tüdőszűrésre jelentkezhettek. Utóbbit a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház röntgendiagnosztikai osztályán és egy helyi cég által működtetett imagisztikai központban végezték, ahová a pácienseket kisbusszal szállították.

Ottjártunkkor két elemi osztály diákjai érkeztek az Antos-kúriába, és amíg egyik csapat tagjait vizsgálták, a másik gyógytornaszerű játékos foglalkozáson vett részt, így a várakozás nem volt unalmas, sőt, hasznosnak is mondható. Zoltáni Szende két lánya is az iskolásokkal érkezett. Az anyuka lapunknak azt mondta, azért kísérte el őket, mert így nem ijednek meg az orvostól, és ha ő ott van, biztonságban érzik magukat. Nagyon jónak tartja a szűrést, mert nincs fontosabb az egészségnél. Csősz Kinga kisfiát hozta el, s bár rendszeresen járnak szemészeti ellenőrzésre, mivel a kisfiú szemüveges korrekció­ra szorul, szerinte egyetlen vizsgálat sem fölösleges, ezért jött el, és az ortopédiai szűrésre is felíratta gyermekét.

A felnőttek is percenként nyitották az Antos-kúria ajtóját, legtöbben belgyógyászati szakrendelésre jelentkeztek. Más azért jött, mert nemrég volt grippés, és szerette volna, ha orvos vizsgálja meg, nem maradt-e valami szövődmény a betegsége után, de vérnyomást, vércukrot, koleszterinszintet is többen mérettek. Csősz Teréz elmondta, nem jár szűrésekre, csak akkor megy orvoshoz, ha beteg, de ha már házhoz jön a lehetőség, kihasználja. A komollói Bîrgău Ildikó arról panaszkodott, hogy nehéz eljutniuk szakorvoshoz, nem akkor kapnak időpontot a vizsgálatra, amikor betegek, és nem mindig sikerül ingyenes vizsgálatra feliratkozni, ami a kisnyugdíjasoknak bizony komoly anyagi gondot jelent. Falustársa, Csűrös Sarolta is megerősítette az elmondottakat, s bár a fiataloknak könnyebb eljutni szakorvoshoz, Katona-Kelemen Melinda is azt mondta, nagyon hasznos a szűrőprogram, mert jobb, ha az ember idejében tudja, ha valami nincs rendben a szervezetével.

A napokban Háromszéken zajló egészségügyi szűrés folytatása a Bács-Kiskun Megyei Kórház és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház szakembereinek bevonásával 2013-ban indított programnak, de ez a projekt sokkal komplexebb, és lényeges eleme, hogy helyi orvosok és asszisztensek vesznek benne részt.

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház mellett két helyi szakrendelőcsoport szakemberei végzik a szűrést és állítják ki javaslataikat további vizsgálatokra, a Székely Róbert vezette máltais önkéntescsoport pedig a szűrés lebonyolításában segít.

Nagy Ferenc, a program magyarországi szakmai vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: céljuk, hogy akiről kiderül, további szakvizsgálatokra, kezelésre van szüksége, ne csak egy papírt kapjon, és aztán vagy elmegy a szakorvoshoz, vagy nem, hanem ha szüksége van rá, előjegyezzék adott orvosnál, elkísérjék, a Máltai Szeretetszolgálat költségén elszállítsák oda, ahová kell. Ez a program másik szelete, amelyet Tischler Ferenc utógondozásnak nevez, és szerinte azért nagy kihívás az önkéntesek számára, mert az embereket meg kell győzni arról, hogy vegyék komolyan a szűrésen jegyzett ajánlásokat és menjenek el a további vizsgálatokra.

A szűrés csak az első lépés, három év alatt Sepsiszentgyörgy mellett Temesváron, Marosvásárhelyen, Kolozsvá­ron, Aradon, Nagybányán és Nagyenyeden hoznak létre egészségközpontokat a program részeként, ahol egy-egy irodában három személyből álló egészségügyi és szociális ágazatban jártas szakember nyújt tanácsokat, szervez tematikus előadásokat szociális munkások, lelkészek, mentálhigiénés szakemberek bevonásával – tájékoztatott a program szakmai irányítója.

A háromszéki szűrés pénteken és szombaton Dálnokban folytatódik, a művelődési házba várják a vizsgálatokra a helyiek mellett a besenyőieket és maksaiakat is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2018-10-25: Máról holnapra - Nagy D. István:

A játszma folytatódik

Noha izgalommentes egy pillanatig sem volt, mára kafkai ihletettségű novellára hasonlít a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium körüli helyzet. A legutóbbi ezt erősítő mozzanat a tanintézet létrehozása kapcsán zajló korrupciós bűnvádi eljárás – gyakorlatilag az egész kálvária elindítója – újabb szösszenete: a törvényszék ismét, második nekifutásra is visszadobta az ügyészség vádiratát.
2018-10-25: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Elesik a segélytől, aki nem hajlandó dolgozni

Hét elején lépett érvénybe a jogszabály-módosítás, miszerint nem jogosult szociális segélyre az az állástalan, aki visszautasítja a felajánlott munkalehetőséget, illetve nem hajlandó részt venni a munkaerő-ügynökségek szervezte képzéseken, tanfolyamokon – hívta fel a figyelmet havi sajtóértekezletén a megyei hivatal vezetője. A támogatás legkorábban 12 hónap múlva kérvényezhető ismét.